Nyomoz a rendőrség.
Vízbe fulladt egy a budapesti Palatinus Standfürdőben egy hatéves kislány
Beszámoltunk róla, hogy belefulladt egy hatéves kislány a budapesti a Palatinus Strandfürdő gyermekmedencéjébe június 14-én szombaton. A kislány édesanyjával és társaságával érkezett a strandra. A Bors információi szerint az asszony a medence szélén ült ruhában, közben a mobiljával volt elfoglalva, mialatt kislánya feltehetően görcsöt kaphatott a medencében.
Nem tudták megmenteni
A kislányt egy fürdőző vette észre, aki a segítségére is sietett. Kiemelte a vízből, lefektette a kőre, hogy megpróbálja újraéleszteni. A mentőket azonnal kihívták, majd egy mentőhelikopter is érkezett a helyszínre. Egy szemtanú közlése szerint sokan küzdöttek a kislány életéért, közel két órán keresztül próbálták megmenteni.
„Azt hittem, beleőrülök a látottakba. Nagyon gyorsan rengeteg ember gyűlt össze a földön fekvő kislány körül. Többen is próbáltak segíteni a mentők kiérkezéséig. Közel két órán át próbálkoztak a megmentésével. A defibrillátort is bevetették, de hiába”
– nyilatkozta a portálnak a szemtanú.
A kislány anyja sokkos állapotba került a történtektől, nem tudta felfogni pontosan, hogy mi történt. A Palatinus Facebook-oldalán egy mécseseket ábrázoló képet töltöttek fel szombaton, hogy részvétüket fejezzék ki a gyászoló család felé.
Közleményt adott ki a mentőszolgálat
Az Országos Mentőszolgálat sajtóosztálya a Blikknek eljuttatott közleményében reagált az esetre.
„A vízből kiemelés után megkezdődött az elsősegélynyújtás, a hatéves kislány újraélesztése. Rohamkocsi és mentőhelikopter is érkezett, hosszú ideig küzdöttek a gyermek életéért, de sajnos nem lehetett megmenteni.
A körülmények tisztázása a hatóságok feladata”
– írták.
Az RTL Híradó riportja szerint a rendőrség kiskorú veszélyeztetésének gyanúja miatt rendelt el nyomozást az ügyben.
Videó:
Kapcsolódó:
Vízbe fulladt egy hatéves kislány a Palatinus strandfürdőben