Tudatta, ha Oroszországnak hazai pályára van szüksége, akkor a magyar kormány mindent meg fog tenni, hogy az igény teljesüljön.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az orosz Sport-Express lapnak adott interjút, amelyben arról is szó esett, hogy az Európai Unió szankciós listára tett volna két orosz focicsapatot, de Magyarország a magyar kormány „természetesen” ezt megvétózta – írta a Telex.
Szijjártó: tárgyalásokat kezdünk az orosz és a magyar válogatott közötti mérkőzés lehetőségéről
„A futballcsapatok nem felelősek semmilyen politikai helyzetért. Azt mondtuk, hogy ha a klubok felkerülnek a szankciós listára, vétót fogunk emelni. Végül nem kerültek fel a szankciós listára”
– mondta az orosz lapnak Szijjártó.
Azt is elmondta, „hisz” abban, hogy a sportolók az eredményeik és teljesítményük, nem pedig geopolitikai szempontok mentén vehetnek részt a versenyeken. Szerinte „jelentős előrelépés”, hogy az orosz úszók részt vettek a 2024-es világbajnokságon, az orosz dzsúdósok pedig a budapesti világbajnokságon is részt vettek.
Elmondta, ha Oroszországnak hazai pálya kell, akkor az úgy is lesz
Hozzátette, abban is bízik, hogy a fociban is lesz egy hasonló fordulat és az orosz válogatott is visszatérhet a nemzetközi porondra.
„Amikor ez megtörténik,
tárgyalásokat kezdünk az orosz és a magyar válogatott közötti mérkőzés lehetőségéről”
– mondta Szijjártó.
„Erre mindig nyitottak vagyunk, ha valamelyik válogatott nem tud itthon játszani, mint most Fehéroroszország vagy Izrael.
Ha Oroszországnak hazai pályára van szüksége, készen állunk rá”
– jelentette ki a külügyminiszter.