Itt a nagy bejelentés: Eldőlt, ki lesz a következő Nagy Ő

Eldőlt, melyik híresség fogja keresni a szerelmet.

Nagy dobásra készül a TV2. Ősszel érkezik a népszerű A Nagy Ő című műsor legújabb évada – jelentette be az Indexnek adott interjújában Fischer Gábor, a csatorna programigazgatója. Úgy tudni, már kiválasztották azt a hazai sztárt is, akit a műsorban remélhetőleg majd Ámor nyila is eltalál.

Bejelentést tett a TV2: a csatorna már kiválasztotta A Nagy Ő sztárját

„Már azt is be tudom jelenteni, hogy

újra keresi a szerelmet a TV2 képernyőjén A Nagy Ő.

Én már találkoztam a szerencsés férfivel, és bizton állíthatom, izgalmas évad veszi majd kezdetét. Hamarosan bejelentjük a kilétét, és várjuk a hölgyek jelentkezését. Bőven be vagyunk tárazva munícióval az év hátralévő időszakára”

– közölte a programigazgató. Az interjúban arra is kitért, hogy mit gondol a csatorna arról, hogy Hajós András zenész A Nagy Duett című műsorban több kormánykritikus megjegyzést is elsütött.

„A TV2 jelenleg arról ismert, hogy sokszínű és különböző karaktereknek is helye van nálunk. Tartalomért felelős vezetőként viszont nem tudom akceptálni, amikor olyasmi hangzik el, ami a csatorna egyéb műsorait minősíti, nyilvánvalóan ez más vállalatnál sem megengedett”

– magyarázta Fischer. Azt ugyanakkor elmondta, fontosnak tartja, hogy eloszlassa azokat a pletykákat, miszerint a csatorna nem számol a jövőben Hajóssal és Kasza Tibivel.

„Jót szoktam mosolyogni a különböző internetes fórumokon látható bejegyzéseken, mivel vannak olyan értesülések, amik még az irodámban sem hangzottak el, így viszonylag kevés eséllyel következnek be. Rengeteg pletykát tudnánk cáfolni, de úgy döntöttünk, a műsorainkról akkor kommunikálunk, amikor annak eljött az ideje.

Kasza Tibor esetében például annyira életszerűtlen ez a híresztelés, hogy amikor olvastam, előtte egy órával járt az irodámban, hogy egyeztessünk az 1% Klub következő évadáról, amelynek a forgatása néhány napon belül kezdődik Kölnben”

– részletezte, majd a csatorna jövőjéről is beszélt.

„Rengeteg műsorunk már el is készült, köztük az Ázsia Expressz, ami Malajzia és Indonézia gyönyörű tájain forgott. Szintén érkezik Thaiföldről a Kísértés új évada, aminél nagyon sok technológiai újítást eszközöltünk, és már most elárulhatom, hogy az új évad még fordulatosabb lesz, mint a tavalyi. A napokban kezdődik az 1% Klub következő évadának a forgatása, és készül a Házasság első látásra folytatása is. A Séfek séfének jelenleg zajlik az utómunkája, illetve a napokban érkezett haza a stáb a Legyen Ön is milliomos! forgatásáról. Összeállt az új szereplők listája, így elsőként itt árulhatom el, hogy hamarosan forog a Farm VIP hatodik évada”

– mondta Fischer.

Valódi Hírek