Elkeseredett harc kezdődött az alapvető jogokért.
Négy jogvédő szervezet megtámadta a rendőrség legutóbbi, Pride-ot betiltó határozatát, de a Kúria pénteki határozatában a rendőrségnek adott igazat. A jogvédő szervezetek ezután úgy fogalmaztak: a Kúria döntése azt jelenti, hogy
kirekesztő nézeteket lehet terjeszteni, de az emberi méltóság mellett tilos kiállni.
A bíróság az idő rövidségére hivatkozva arra sem volt hajlandó, hogy az Alkotmánybírósághoz vagy az Európai Unió Bíróságához forduljon alapjogi vizsgálat érdekében – számolt be a hvg.hu.
A Kúria szerint nem lehet szabadon élni a békés gyülekezéshez való joggal
„A Kúria szerint nem lehet szabadon élni a békés gyülekezéshez való joggal és felvonulást tartani a szexuális és nemi kisebbségek jogegyenlősége mellett Magyarországon”
– írta a Magyar Helsinki Bizottság, a Háttér Társaság, az Amnesty International Magyarország és a Társaság a Szabadságjogokért közös közleményében.
„2025 júniusában az Európai Unió egyik tagállamában az a helyzet állt elő, hogy a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom és a Mi Hazánk szabadon terjesztheti a kirekesztő, az emberi méltóságot semmibe vevő nézeteiket a közterületeken, de ugyanazon a napon az egyenlőség és az emberi méltóság mellett tilos kiállni”
– áll a jogvédők közös közleményében.
A jogvédők szerint a rendőrség korábban jogszerűtlenül tiltotta meg a bejelentett gyűlést
A szervezetek szerint a rendőrség korábban jogszerűtlenül tiltotta meg a bejelentett gyűlést. Pénteken ezt a döntést a Kúria „a mai érthetetlen és jogsértő döntésével helybenhagyta”.
A jogvédő szervezetek kijelentették: minden rendelkezésükre álló eszközzel küzdenek tovább a békés gyülekezéshez való jog helyreállításáért.
Szerintük a jelenlegi eljárásnak
nincsen köze a június 28-ra tervezett Budapest Pride szervezéséhez.
„A jogvédő szervezetek természetesen ott lesznek a rendezvényen, és kiállnak minden olyan emberért, akik egy nyitottabb, szabadabb és egyenlőbb Magyarországon akarnak élni”
– írták.
Kapcsolódó:
Rendkívüli: A rendőrség mégis betiltotta a Pride-ot, Karácsony azonnal reagált