Különös bejelentés tett a pacifista amerikai elnök.
Trump nem kéri Izraelt az Irán ellen indított támadás leállítására
Donald Trump egyelőre
nem kéri Izraelt az Irán elleni katonai akciójának leállítására,
ami Teherán feltétele lenne a tárgyaláshoz – közölte az amerikai elnök újságíróknak pénteken.
Trump kérdésre válaszolva kifejtette, hogy egy ilyen kérést Izrael felé most nagyon nehéz lenne megtenni, mert „nyerésben van”.
Hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok kész, hajlandó és képes tárgyalásra, valamint hozzátette, hogy „beszéltünk Iránnal, és majd meglátjuk mi történik”.
A Fehér Ház szóvivője még csütörtökön arról beszélt, hogy az elnök két héten belül határoz arról, hogy az Egyesült Államok közvetlen módon bekapcsolódik-e Izrael oldalán, elsősorban iráni nukleáris létesítmények elleni katonai művelettel.
Az MTI tudósítása szerint Donald Trump New Jersey-be érkezése után a repülőtéren nyilatkozott, ahol azt is szóvá tette, hogy Tulsi Gabbard, az amerikai nemzeti hírszerzési igazgatója téved az Irán által megtestesített fenyegetés ügyében, és abban, hogy ne lenne bizonyíték arra, hogy Irán atomfegyvert épít.
Megismételte azt az állítását, hogy az izraeli katonai beavatkozás híján Irán akár már hetek, de hónapokon belül bizonyosan legyártott volna atomfegyvert.
Trump úgy érzi, „Európa nem tud segíteni”
Az elnök szerint Európa nem fog tudni sokat segíteni Irán és Izrael háborújának ügyében, amivel arra reagált, hogy Németország, Nagy-Britannia, Franciaország, valamint Irán vezető diplomatái pénteken tárgyalóasztalhoz ültek Genfben. A megbeszélésen – amelyen Kaja Kallas európai uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő is részt vett – nem sikerült megállapodást kötni, de a felek hangsúlyozták, nyitottak a további tárgyalásokra.
Szintén pénteken ENSZ Biztonsági Tanácsában a közel-keleti háborús helyzet miatt összehívott rendkívüli tanácskozáson Danny Danon Izrael nagykövete azzal bírálta Iránt, hogy „globális terrorizmust szít, miközben áldozatot játszik”.
Az izraeli diplomata szavait Szaid Jiravanihoz, Irán ENSZ-képviselőjéhez intézve úgy fogalmazott,
„Ön védelmet kér a tanácstól, miközben az én népem kiirtására sző terveket, ebből elég. Ön nem egy áldozat, még csak nem is diplomata, hanem egy farkas, aki diplomatának tetteti magát”.
Videó:
(Kiemelt kép: aljazeera.com)
Kapcsolódó:
Mi lesz ebből? Donald Trump súlyos döntésre készül Iránnal kapcsolatban