Nem támogatja tovább a kormány a korábban közpénzmilliárdokkal kitömött Antall József Tudásközpontot

Az AJTK költései szerintük nem egyeztethetők össze a „jó erkölccsel”.

„Lezárult az Antall József Tudásközpontot érintő minisztériumi vizsgálat, amely arra jutott: a gazdálkodásuk a törvényi kritériumoknak megfelelt, ugyanakkor nem indokolható kifizetéseket is tartalmazott, köztük olyanokat, amelyek a jó erkölccsel nem egyeztethetők össze”

– mondta Gulyás Gergely a szerdai kormányinfón.

A kancelláriaminiszter kétszer is megismételte, emiatt az állam

„az Antall József Tudásközpontot nem fogja közpénzből támogatni.”

Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy a Direkt36 májusban feltárta: a kormányközeli politikaelemző intézetnél a vezetőség szívesen költötte a közpénzt például luxusutazásokra, az igazgató egyre magasabb fizetésére, drága tárgyakra és pr-szerződésekre.

Ahogy a lap azt is feltárta, Antall József fiával, az intézetet vezető Antall Péterrel nagyot fordult a világ az elmúlt tíz évben: míg 2013-ban még havi átlag 719 ezer forintot keresett, addig 2019-ben már havi átlagban bruttó 4,6 milliót kapott, tavaly pedig átlagosan havi bruttó 6,9 millió forintot keresett Antall Péter.

A portál leleplező cikkéből az is kiderült, hogy Antall a járvány előtt átlagosan évi 15-20 külföldi utazáson vett részt munkatársaival, amelyeken rendszerint luxushotelekben szálltak meg. Ezekre az utakra évi több tízmillió forintot költöttek, és előfordult, hogy olyan utazások költségeit is közpénzből számolták el, amelyek

nem voltak a hivatalos program részei.

Az ügyben a Miniszterelnökség és a NAV is vizsgálatot indított. Szeptember 17-én pedig az AJTK teljes, háromtagú felügyelőbizottsága, valamint a kuratórium elnöke, Nógrádi György, a kormánypárti médiában rendszeresen szereplő biztonságpolitikával foglalkozó elemző is lemondott.

Gulyás Gergely meglepő bejelentésére az AJTK szinte azonnal közleményben reagált, amelyben azt írták:

„A 2021. szeptember 29-ei Kormányinfón történt bejelentés kapcsán az Antall József Tudásközpont köszönetét fejezi ki a Miniszterelnökség hosszú éveken át történő támogatása iránt, mellyel a központ munkája illetve tevékenysége magas szinten megvalósításra került.

A bejelentés értelmében ezúton is igazoltnak tekintjük, hogy a Tudásközpont fennállása során jogszerűen gazdálkodott.

Az Antall József Tudásközpont biztosítja partnereit és az érdeklődőket, hogy a 2021-es szakmai programját maradéktalanul megvalósítja. A 2022-es tevékenység áttervezését, valamint az alapítvány átstrukturálását a bejelentés tükrében végrehajtja és a későbbiekben arról tájékoztatást ad.”

A kormányinfón elhangzottakról itt írtunk bővebben.

Valódi Hírek