Brüsszel már megint a kormányt támadja a miniszter szerint.
A kormány Ukrajna uniós csatlakozásával kapcsolatos véleménynyilvánító szavazása, a Voks 2025 pénteken éjfélig tart. Ennek eredményez fogja meghatározni a kormány álláspontját a jövő heti uniós csúcson – mondta Gulyás Gergely a szardán tartott kormányinfón. Elmondása szerint több mint kétmillió ember szavazott eddig.
Az unió országjelentése megbotránkoztatta az Orbán-kormány tagjait
A miniszter tájékoztatása szerint kormány a szerdai ülésén megtárgyalta az Európai Unió (EU) országjelentését. Szerinte elfogult jelentésről van szó, amelynek
Magyarországra vonatkozó megállapításai elfogadhatatlanok.
Hozzátette, ettől függetlenül még az Európai Bizottság is pozitív megállapításokat tett a magyar gazdaság állapotáról. Beszámoltunk arról, hogy a miniszter kijelentésével némiképp szembemegy a valóság, ugyanis 2024 áprilisa és 2025 áprilisa közti egy év során
4655 fővel csökkent a 15 legnagyobb magyarországi gyár dolgozóinak létszáma.
Emellett az árrésstop nem tudta visszaszorítani az inflációt.
Az árrésstop miatt indult eljárás a magyar kormány ellen
Gulyás szerint elfogadhatatlan az is, hogy a Bizottság az orosz energiahordozóktól való teljes függetlenedésre tesz javaslatot.
Ugyanígy támadásként értékeli a kormány, hogy az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított ellenük az árrésstop miatt. A miniszter ezt úgy interpretálta, hogy szerinte
„a kereskedelmi, multinacionális cégek feljelentették Magyarországot az árszabályozások miatt.”
A Pride-ról
Gulyás szerint a rendőrség helyesen értelmezi a gyülekezési jog szabályait. Szerinte Karácsony Gergely és a fővárosi vezetés ugyanakkor megpróbálja ezt jogi trükkökkel megkerülni (sic!).
Kijelentette, hogy minden gyülekezési törvény hatálya alá tartozó rendezvényt be kell jelenteni. És a rendőrség – a törvény szerint – ilyen esetekben
akár meg is tilthatja annak megtartását.
Budapestről
A miniszter a Budapest működésére kért 50 milliárd forinttal kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy tárgyalásokat folytatnak erről a főpolgármesterrel, mert szerinte fontos, hogy
Budapest működőképessége biztosan adott legyen.
„És ha a kormányzati segítségre szükség van, akkor készen állunk”
– jelentette ki.
Kapcsolódó: Karácsony Gergely: Visszaszereztük Budapest pénzét, a kamatokat még várjuk
A 30 ezer forintos élelmiszer-utalványról
Gulyás Gergely azt mondta hogy a 30 ezer forintos élelmiszer utalványokat
legkésőbb szeptember elején kezdik kipostázni.
Ennek időtartama hat-hét napot vesz majd igénybe.
Arra a kérdésre, hogy csak élelmiszerre költhetik-e el majd az emberek az utalványt, azt mondta, hogy tudomása szerint a nagyobb élelmiszer boltokban megvásárolható termékek nagy részére ki fog terjedni az utalvány felhasználása.
Cikkünk frissül.
A kormányinfót élőben itt követheted:
(Magyarország Kormánya/ Facebook)
Kapcsolódó:
Hatalmas fordulat: Gulyás Gergely meglepő bejelentést tett a cenzúratörvény visszavonásáról
Súlyos bejelentést tett Gulyás Gergely a kormányinfón az online csalásokról