Kiderült: Kína gyakorlatilag bármit megszerezhet, ha nem fizetik vissza a hitelét

Montenegró egy, a magyarhoz hasonló szerződést kötött Kínával, a feltételek pedig megdöbbentőek.

Milo Đukanović volt montenegrói kormányfőnek az volt az álma, hogy megépítse Montenegró első autópályáját. Ám miután az Európai Beruházási Bank és a Nemzetközi Valutaalap úgy számolt, hogy a 170 kilométer hosszú, negyven hidat és kilencven alagutat tartalmazó autópályára vonatkozó beruházás nem térül meg, értelmetlennek titulálták azt – írja a 24.hu.

Đukanović így végül 2014-ben a kínai állam által birtokolt Eximbankhoz fordult, és majdnem egymilliárd dolláros hitelt vett fel, hogy megépítse a Bar kikötővárosától a szerbiai Boljare határvárosig tartó utat. Illetve nem az egészet, hanem annak mindössze egy 41 kilométeres szakaszát.

Milojko Spajic jelenlegi montenegrói pénzügyminiszter szerint így ez lett a világ egyik legdrágább autópályája:

egy kilométer nagyjából 20 millió euróba (hétmilliárd forint) került.

A projekt pedig a MANS montenegrói korrupcióellenes civil szervezet szerint is a korrupció melegágya lett: a helyi alvállalkozókat megfelelő versenyeztetés nélkül választották ki, az építésre szánt pénzek nagy része pedig a Đukanović körébe tartozó vállalkozóknak jutott.

Montenegrónak pedig már idén el kellett kezdenie törleszteni a hitelt, holott az autópályát a tervek szerint csak az ősz folyamán adják át.

A jelenlegi miniszterelnök-helyettes, Dritan Abazović szerint ugyanakkor nagyon is érdekükben áll visszafizetni a hitelt.

Kormányváltás után az NPR amerikai közszolgálati adó által látott szerződésből ugyanis kiderült: ha Montenegró nem tudja időben visszafizetni a kölcsönt az Eximbanknak, akkor a kínai állam irányítása alatt álló pénzintézet

cserébe földet foglalhat le az országban, mindössze annyi kitétellel, hogy az nem lehet katonai vagy diplomáciai célokra használt terület.

Az előző montenegrói kormány emellett abba is beleegyezett, hogy

a szerződéssel kapcsolatos esetleges vitákban egy, a kínai állam irányítása alatt álló kínai bíróságé legyen a döntő szó.

A Balkánon agresszívan terjeszkedő Kína ugyanis szakértők szerint a bari kikötőt akarja megszerezni, hogy a kínai hitelből épülő autópályán egészen Belgrádig szállíthassák a termékeiket, amelyek aztán a Belgrád–Budapest vasútvonalon juthatnak el Közép- és Nyugat-Európába.

(24.hu nyomán)

Valódi Hírek