Ezt a heppet is mi fizetjük.
Az Orbán-kormány a múlt héten nemet mondott a nagyon kedvezményes kamatozású, 3400 milliárd forintnyi EU-s hitelre, és csak a 2500 milliárd vissza nem térítendő támogatást kéri.
A kormány azzal indokolta ezt a lépést, hogy nem akarnak eladósodni, miközben csak a Fudan Egyetemre felvesznek egy óriási kínai hitelt:
az előterjesztés szerint a kínai állam “kedvező feltételekkel“, 10-15 éves futamidővel, és jüan esetén legfeljebb 4,5%-os, euró esetén maximum 1,9%-os kamattal kínálná hitelét
450 milliárd forint értékben.
A maradék, körülbelül 100 milliárd forintot a magyar kormány biztosítaná. A hitelt a magyar állam fizetné vissza a vagyonkezelő alapítvány révén.
Ott van még továbbá a szintén kínai hitelből épülő Budapest-Belgrád vasútvonal, illetve a Paks2 beruházás is, amit viszont orosz hitelből fedeznek.
A Portfolio.hu számításokat végzett annak érdekében, hogy megbecsülje: mit jelent a magyar államháztartásnak az, hogy a kedvezményes EU-s hitelt nem, csak a drága keleti hiteleket veszi fel a kormány.
Az EU-hitel nagyjából évi 0,3 százalékos kamatot jelentene, a hasonlóan hosszú, 10-30 éves futamidejű magyar állampapír 0,7-1,6 százalékot.
Ha a teljes tőkére (3400 milliárd forint) vetítjük és a teljes futamidőt nézzük, akkor az évi 8-53 milliárd forintnyi különbözetből a teljes futamidőre összejön 150-1600 milliárd forint különbözet.
„Ha az államközi hitelekkel hasonlítjuk össze az uniós helyreállítási alap forrásköltségét, akkor még nagyobb a különbség. Az utóbbi évek egyik ilyen államközi megállapodása a Budapest-Belgrád vasútvonal felújítása volt, melyhez Kína biztosít hitelt. A kölcsön összege 577,5 milliárd forint, amit dollárban 2,5 százalékos kamatra kap meg Magyarország 18-20 évre.”
— írja a lap.
A teljes futamidőre tehát 230 milliárd forinttal nagyobb kamatot fizet Kínának a kormány, mintha az olcsó EU-hitelt vették volna fel.
Még nagyobb a különbség, ha a 4-5 százalékos kamatozású, paksi hitelt nézzük.
Akár a piaci, akár az államközi hiteleket nézzük, az RRF-kölcsönt mind a kettőnél jóval kedvezőbb kamatozással tudnánk lehívni.
Ahhoz azonban, hogy valóban 100 milliárd forintos nagyságrendű spórolásról beszéljünk, teljesülnie kell egy „bevonhatósági feltételnek”.
Az államközi szerződések általában egy-egy projektre vonatkoznak, azaz egy-egy konkrét beruházáshoz biztosítja Kína és Oroszország is a hitelkeretet.
Ezt csak a felhasználással párhuzamosan kell lehívnunk, és nem kötik feltételekhez a pénz felhasználását.
Igaz, az RRF-alap pénzei is csak eleve meghatározott célokra használhatók fel, de
eközben folyamatos uniós ellenőrzéssel kell számolni az elköltése során.
A kínai és orosz fél viszont a beruházásban is részt vesz, vagyis a pénz egy része hozzájuk vándorol vissza.
Tehát évente több tízmilliárd forintnyi adófizetői pénzbe kerül, hogy Orbán jó kapcsolatot ápolhasson Kínával és Oroszországgal.