Lázár János döntött: Egy tollvonással kivégezte a balatoni közlekedést

Nem fogják pótolni a kiesett járatokat Lázárék, az utasok majd oldják meg valahogy. Mindegy, hogy hogy.

Felkorbácsolta az indulatokat Lázár János furcsa akciója

Óriási felháborodás tört ki több Balatonnal foglalkozó Facebook-csoportban is, miután a Volánbusz közleményben jelentette be, hogy változások lesznek a buszközlekedésben Budapest és a Balaton északi partja között.

„A főváros és a Balaton északi parti települései közötti eljutáshoz ezentúl

a vasút igénybevételét javasoljuk”

– „javasolta” a közlekedési társaság a közleményében.

Megszűnnek a balatoni járatok, nem fogják pótolni azokat

Kapcsolódó: Súlyos balhé: Nekiment Lázár Jánosnak a fideszes polgármester a vasútvonalak bezárása miatt

A társaság több változást is bejelentett. Az egyik ilyen, hogy megszűnik a Budapest és Tihany között közlekedő, Balatonalmádit és Balatonfüredet is érintő 1201-es járat. Ezért

  • Budapest és Balatonfüred között a vasutat,
  • Balatonfüred és Tihany között pedig a 7355-ös buszt „javasolják”.

A változás leginkább azoknak fog gondot okozni, akik eddig átszállás nélkül juthattak el Tihanyba, hiszen ezt a jövőben többé már nem tudják megtenni.

Lesznek még „változások”

Ám még ennél is nagyobb érvágás lehet az utasok számára, hogy az eddig a Budapest–Balatonalmádi–Balatonfüred–Keszthely–Hévíz vonalon közlekedő

1190-es busz ezentúl csak Balatonfüred és Hévíz között jár majd.

Lázár Jánosék utasításra jártak el

A Volánbusz a 24.hu érdeklődésére azt közölte:

„A regionális és országos menetrend szerinti autóbusz-közlekedési szolgáltatásokat az Építési és Közlekedési Minisztérium megrendelése alapján,

a minisztérium által meghatározott menetrendi és szolgáltatási paraméterek szerint látjuk el.”

Kapcsolódó: Őrületes káosz tört ki MÁV-nál: Lázár János ukáza miatt a szokásosnál is jobban pórul járnak az utasok

A szakember nem érti, mi történik

Király Bence, a Közlekedő Tömeg Egyesület elnökségi tagja azt mondta, a párhuzamosságok megszüntetésével alapvetően nincsen gond, azonban jelezte: az már sokkal nagyobb probléma, hogy

a kikerült közlekedési eszközöket nem pótolják (!)

„A probléma jelen esetben az, hogy egy közlekedési lehetőség kikerül, de a helyét nem pótolják. Vagyis jelen állás szerint nem látni, hogy mondjuk Füredről Tihanyba vagy Hévízre emiatt sűrűbben járnának majd a buszok”

– mutatott rá Király Bence. Hozzátette, az északi parti járatokkal kapcsolatos változtatás is azt jelzi, hogy „ad hoc barkácsolás zajlik”, és nem egyben kezelik a problémát.

A szakértő megjegyezte azt is, visszásnak tartja, hogy a Volánbusz honlapján április 18-án jelent meg ez a közlemény, amely május elsejétől már hatályos is. Ugyanakkor – hívta fel a figyelmet – a személyszállítási törvény előírja: amennyiben a menetrend úgy módosul, hogy egy járatot törölnek, akkor

„általánosan kötelező (lenne) a menetrendet 30 nappal előre közzétenni”.

Kapcsolódó:

Mi történt? Rendkívüli titkosításokról döntött Lázár János, miután leleplezték, mire készül Tiborcz István

Mit művelnek Orbánék Rákosrendezőn? Csattant az ostor a lakosságon

„Takarodjon most már a miniszter úr!” – kegyetlenül kiakadt az ismert videós Lázárra, fellázadt a terve ellen

Botrányos: Penészes cserelakást ajánlott a MÁV a mini-Dubaj miatt költözésre kényszerült lakónak (+videó)

Valódi Hírek