Drogban és fegyverkereskedelemben utazó bűnöző neve is felbukkan a kínai vakcinát beszerző Danubia Pharma céghálójában

Valakik óriásit kaszáltak a méregdrága oltóanyagon.

Jól ismert üzleti kalandor köre gazdagodhat a magyar kormány által megvásárolt méregdrága kínai vakcinákon — írta meg a HVG.

Ahogy arról a Nyugati Fény is beszámolt, pár napja Gulyás Gergely közzétette az orosz és a kínai vakcinákról szóló szerződéseket Facebook-oldalán.

Ezekből egyrészt az derült ki, hogy az oroszokkal rendkívül egyoldalú, minden felelősséget a magyarokra hárító, minket kiszolgáltató szerződést írtunk alá. Már önmagában ez is felháborító, viszont a kínai vakcina szerződése körüli szövevényes és rejtélyes cégek is adnak okot némi aggodalomra.

A Sinopharm vakcinája esetében az eladó a Danubia Pharma Gyógyszerkereskedelmi és Szolgáltató Kft., azaz ők az a közvetítő cég, amelyen keresztül a kormány beszerzi az oltóanyagot.

A vevő NNK nevében pedig Müller Cecília országos tiszti főorvos írta alá a dokumentumot.

Azt nem tudni, hogy a Danubia mennyiért vette az oltóanyagot, de az NNK-nak 30 euró plusz 5 százalék áfa áron adták el adagját. A szállítás és a raktározás költségei is az NNK-t terhelik.

Ahogy arra már a New York Times is felfigyelt, Magyarország kétszer annyit fizetett a Sinopharm-vakcinákért, mint amennyiért az Európai Unió a PfizerBioNTech vakcinákat vásárolja. A hírportál szerint

a kínai vakcinák a legdrágábbak a jelenleg elérhető oltóanyagok között.

Itt azt sem árt megjegyezni, hogy a kínai oltóanyag vizsgálatának 3-as klinikai fázisai jelenleg is tartanak, azok eredményeit még nem publikálták.

Ehhez képest az adásvételi szerződés összesen 6 millió adag oltóanyagról szól, ami 3 millió ember beoltására elég: ez 60 milliárd forintba került.

A hírek szerint a Sinopharm vakcinát Peru például 22 eurós darabáron vásárolta: ha ebből indulunk ki, akkor a magyar cég haszna az üzleten 17,5 milliárd forint is lehet.

Mi is beszámoltunk arról, hogy a magyar cég bevonása az adásvételbe már csak azért is nehezen érthető, mert a magyar állam már közvetlenül is volt kapcsolatban a Sinopharmmal:

tavaly lélegeztetőgépeket vásároltunk tőlük.

A Danubia Pharma tavaly szinte csodával határos módon nőtt hirtelen a tízszeresére, közel 3,5 milliárdos árbevételt hozott össze.

A céget még 2009-ben egy csendes-óceáni offshore-paradicsomban bejegyzett cég, a Batavia Investments alapította. A Batavia ügynöke a GT Group, melynek tulajdonosa Geoffrey Taylor, számláján

nemzetközi fegyver- és drogügyletekkel, adócsalással, offshore cégek százaival.

A Danubia Pharmát 2013-banpár hétig a brit székhelyű Independent Pharma Invest birtokolta. Ennek a cégnek a két magyar vezetője Vámosi Béla és Szeverényi Márk volt.

Ezután Lachmann Norbert gyógyszerész lett a tulajdonos és az ügyvezető is, aki Vámosi és Szeverényi üzlettársa volt a Q Pharma Invest Zrt.-ben és a Q Pharma Kft.-ben.

A Danubia Pharma egyébként még offshore cégként 656 millió forint uniós támogatást nyert, a Q Pharma tápszergyártásra pedig 496 millió forintot. A beruházásból végül mindössze 59 földbe ásott lyuk készült el, a pénz pedig eltűnt — erről az Átlátszó számolt be még 2016-ban.

Az Independent Pharma Invest Ltd. csak pár hónapig birtokolta a Danubia Kft.-t 2013-ban, volt viszont két másik magyar érdekeltsége is.

Ezek közül az egyik pedig éppen az a Pannon Cargo and Sped Trans Logisztikai és Szállítmányozási Kft., amely tavaly szintén a semmiből kapott 6 milliárd forintos megbízást a KKM által beszerzett lélegeztetőgépek üzembe helyezésére.

A külügyi tárcához tartozó Magyar Nemzeti Kereskedőházhoz köthető Fourcardinal Kft. bonyolította le a lélegeztetőgépek vásárlását.

Ekkor az SRF Silk Road Fund Holding Zrt. azonnal 10 százalékos részesedést kapott a Fourcardinalban. Az SRF vezérigazgatói székébe Szeverényit ültették.

Szeverényi pedig annak a Szabó Lászlónak a sógora, aki 2014-ben külgazdasági államtitkárként, majd Szijjártó mellett külügyminiszter-helyettesként szolgált, 2020 óta pedig a Mediaworks elnöke.

A Danubia Pharma jelenlegi ügyvezetője 2021. január 20. óta tölti be a pozícióját, tehát

9 napja volt cégvezető, amikor a szerződést megkötötték.

A cég 37 éves vezetője, Tuza Máté „civilben” befektetési tanácsadó, eddigi tevékenységéről nem sok dolgot lehet találni a neten.

(HVG/G7/Nyugati Fény)

Valódi Hírek