A fiatalokat sem kíméli a probléma.
Egészségügy
FRISS: Életveszélyes állapotban van az esztergomi robbantás több sérültje
Az értesülések szerint az egyik fővárosi kórházban ápolják őket.
Gálvölgyi Dorka véget vetett a pletykáknak: Ezért kellett apját sürgősen kórházba vinni
Erős szervezetének is köszönhető, hogy újra színpadra állhatott.
Gólyahír: A 149-es buszon jött világra egy kisbaba Budapesten – a sofőr segített a szülésben
A Széll Kálmán téren figyelt fel a kismamára.
Itt a vége: Pintér államtitkára méretes változást lengetett be az egészségügyben – ez sok beteget érint
Készülhetnek a biztosítók.
Árnyékkormány: Életveszélyes ötlet az Orbán-kormánytól a szakképesítés-kötelezettség eltörlése
Szerintük az európai minimálbér bevezetése lenne a megoldás.
DK: Végigtelefonáltuk az állami meddőségi klinikákat szabad időpont után – lesújtó az eredmény
Hónapokat kell várni az első konzultációra.
Szívszaggató: Súlyos betegségéről vallott Reviczky Gábor – elkerülhetetlen volt a kemoterápia
Eközben igyekszik forgatásokra járni.
Óriási a baj: Ázsiai vendégmunkásokkal palástolnák a munkaerőhiányt egy hazai szociális intézményben
Ausztriába vándorolnak a magyarok.
Mi lesz ebből? A plafonon lesznek az orvosok Takács Péter arcátlan üzenetétől
Szerinte ezt tudomásul kell venniük.
Drámai videót posztolt Schobert Norbert: Egy hajszálon múlott a fitneszguru élete
Megrázó!
Mit művelnek Pintérék? Arcpirító indokkal dobtak vissza egy fontos kérdést
Pedig hatalmas problémáról van szó.
Itt a vége: Kirúgták a kórházban váratlanul felfedezett, botrányt okozó holttestek miatt a Péterfy utcai kórház boncmesterét
Ki kell deríteni, miért nem szerepeltek a nyilvántartásban.
Ha bárki vett ebből, azonnal vigye vissza! Népszerű, súlyosan szennyezett terméket hívott vissza az ALDI
Mérgező is lehet.
Rendkívül súlyos gyógyszerhiányra figyelmeztet a szakember – betegek tízezrei kerülhetnek bajba Magyarországon
Eltűnnek a gyógyszerek a piacról.
Mérgező gáz szivárgott a levegőbe egy sajóbábonyi üzemből, többen rosszul lettek
Horror Magyarországon.
Müller Cecília lesújtott: Két népszerű magyar gyógyszert azonnali hatállyal kivont a forgalomból
Visszavonta az engedélyüket.
Méltatlan körülmények között tároltak holttesteket egy budapesti kórházban
Kirúgták a boncmestert.
Hatalmas bakit talált az állami egészségügyi rendszerben egy nő, miután megműtötték a szemét
Azt hitte, átverés.
Takács Péternek végre sikerült megfejtenie, mi pontosan a kormány feladata
Nocsak!
Bejelentették: Péntektől hatalmas változás lesz az orvosi ügyeleti rendszerben három (vár)megyében
Sokakat érintő döntés született.
Itt a vége: Müller Cecíliáék lesújtottak, majd Pintérék ki is csapták a pszichiátria vezetőjét Szentgotthárdon
Innen hogyan tovább?
Reagált az Országos Kórházi Főigazgatóság – ezért kell bezárni hétvégén a békéscsabai kórház gyermekosztályát
Inkább ne legyen beteg a gyerek.
Hatalmas baj van: Nincs elég orvos, hétvégenként bezár a békéscsabai kórház egyik fontos osztálya (+videó)
A megyeszékhelyen is akkora a szakemberhiány, hogy nem tudják fenntartani a 0-24-es rendelést.
Ebből komoly baj lesz: Nem verték nagydobra Pintérék, mekkora csávában van az alapellátás
Ezeket a számokat elfelejthették reklámozni.