Kiderült: A rendőrség szerint nem bűncselekmény, hogy Orbán apja brutálisan túlárazza az építőanyagait

Elutasították az üggyel kapcsolatos feljelentést.

Nem indult eljárás a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányságon id. Orbán Győző bánycége, a Dolomit Kft. árképzésével kapcsolatban – közölte a Népszava megkeresésére a rendőrség.

Megírtuk, hogy Vadai Ágnes DK-s országgyűlési képviselő írásbeli kérdést küldött Polt Péter főügyésznek azzal kapcsolatban, vizsgálják-e azt, hogy Orbán Győző cége esetenként 60-70-százalékkal magasabb áron árulja a termékeit, mint a főbb versenytársai.

A Dolomit emellett rendszeres beszállítója a nagy állami beruházásoknak is, azaz a piaci átlagnál drágábban kínált termékekért közpénzt is kap.

Vadai kérdését Polt feljelentésként értelmezte, ezért továbbította a Fejér Megyei Rendőr-főkapitánysághoz.

A rendőrség válaszából kiderült:

azért utasították el a feljelentést, mert „a feljelentett cselekmény nem bűncselekmény.”

Az ügyben egyébként a DK az Unió Csalás Elleni Hivatalához (OLAF) fordult, hogy megtudja, történt-e visszaélés uniós forrásokkal. A DK európai képviselője, Rónai Sándor azt kérte az OLAF vezetőjétől, hogy alaposan vizsgálják ki az ügyet és ha kell, indítsák el a szükséges eljárást.

Rónai szerint ugyanis nem mindegy, hogy a magyar adófizetők pénzét milyen túlárazott termékekre költi a magyar állam, ahogy az sem, hogy a miniszterelnök édesapja által elnyert beruházásokban milyen mértékű uniós forrást használnak fel, hiszen ebben az esetben az uniós állampolgárok pénzét költik túlárazott termékekre.

(Népszava nyomán)

Valódi Hírek