Bréking: Simicska jogerősen megnyerte az “oszlopháborút”

Másodfokon is Simicska Lajos cégének adott igazat a bíróság oszlopügyben. A Fővárosi Önkormányzat jogtalanul bontotta fel 2015-ben a hirdetőoszlopokról szóló szerződését a Mahirral – mondta az Indexnek Puskár Anett, a Mahir tanácsadója.

A Fővárosi Ítélőtábla debreceni tanácsa szerint (Debrecenben zajlott a per) hatálytalan és érvénytelen volt a felmondás, ami azt jelenti, hogy a Mahir 25 éves szerződése érvényben marad.

2015 végén tört ki Budapesten az oszlopháború, amikor a Fővárosi Önkormányzat hirtelen felbontotta a Mahir hosszú távú szerződését. A Mahir tíz évvel ezelőtt, tehát még baloldali vezetés alatt kötött szerződést a fővárossal a hirdetőoszlopok kihelyezéséről.

A fővárosi önkormányzat viszont csak Simicska és Orbán összeveszése után ősszel ismerte fel, hogy előnytelen ez a szerződés.

fotó: Index / Bődey János

A mostani jogerős döntés a szerződés felbontásának érvénytelenségét és hatálytalanságát mondta ki, a kártérítés nem volt tárgya. Puskár Anett viszont azt mondta, hogy a Mahir igényt fog tartani kártérítésre, amely több 100 millió forintos lehet. Hiszen több oszlopot elbontottak, és a szerződések elmaradásából is származhatott kár.