Juhász Péter vitára hívja az V. kerület fideszes polgármesterét

Vitára hívta Juhász Péter Szentgyörgyvölgyi Péter V. kerületi polgármestert.

Juhász Péter, az V. kerület, Belváros-Lipótváros ellenzéki polgármesterjelöltje vitára hívta a kormányzó párt által támogatott Szentgyörgyvölgyi Péter polgármestert.

Mint ismert, Juhász Péter mögött áll a Momentum, a DK, a Mindenki Magyarországa Néppárt, a Párbeszéd és a Nép Pártján. Az ellenzéki pártok sorához csatlakozott a minap az MSZP és az LMP is a polgármesterjelölt friss Facebook-posztja szerint, így közel teljes az egység az ellenzéki polgármesterjelölt mögött.

Idéztük Juhász Péter bejegyzését

„Vitára hívtam Szentgyörgyvölgyi Péter polgármestert.

Egy demokratikus választás alapja a jelöltek közötti politikai vita. Ez a feltétele annak, hogy a kerületben élő polgárok megismerhessék a két jelölt közötti különbségeket, az adott problémákra adott válaszaikat, és ezáltal minden információ birtokában felelős döntést hozhassanak a választáson.

Az előválasztás győzteseként ma már azt mondhatom, hogy továbbra is független jelölt vagyok, de további politikai szervezetek támogatását élvezem. A tegnapi nap folyamán az MSZP és az LMP is csatlakozott az engem támogató pártok hosszú sorához, a Momentum, a DK, a Mindenki Magyarországa Néppárt, a Párbeszéd és a Nép Pártján jelölőszervezeteimhez.

A kerület jelenlegi vezetése alapvetően osztogató politikát folytat, azonban szerintem keveset ad. Meggyőződésem, hogy a költségvetésbe bőven beleférne, hogy ne csak muskátlit osszon, hanem adjon begóniát és bársonyvirágot is. Meggyőződésem, hogy a húsvéti sonka mellé adhatna két doboz tojást is. A karácsonyfa mellé nem is értem, miért nem kap minden lakos két doboz szaloncukrot?!

Ez mind bőven beleférne a költségvetésbe.

A fűtési támogatást ki lehetne egészíteni vissza nem térítendő támogatással a nyílászárók felújításához és cseréjéhez. És még hosszan sorolhatnám.

Azonban a támogatásokon túl szerintem arról is fontos beszélni, hogy miért van az, hogy miért nem tesz semmit a jelenlegi önkormányzati vezetés a kerület elnéptelenedése ellen.

  • Hogy miért van az, hogy az 5. kerületi önkormányzat a turistákat részesíti előnyben az itt élőkkel szemben.
  • Hogy miért van az, hogy titkolja az önkormányzat a lakók elől, hogy mire költi az a pénzüket.
  • Hogy miért van az, hogy egy parkolási társaságnak fizet ki évi több 10 millió Ft-ot-, miközben nincs megoldva a kerületben a lakosok parkolása.
  • Hogy miért van az, hogy nem segít az önkormányzat a iskolákban uralkodó tanárhiányon azzal, hogy pedagógusok kedvezményesen kapjanak lakásbérleti lehetőséget.

Bízom benne, hogy Szentgyörgyvölgyi Péter megtiszteli a kerületben élőket azzal, hogy megvitatjuk ezeket a kérdéseket, és természetesen azokat is amiket ő gondol fontosnak.

Várom a válaszát.

Ez küldtem el:

Tisztelt Szentgyörgyvölgyi Péter Polgármester Úr!

Mint Ön is tudja, a június 9-én az önkormányzati választáson mi ketten teszünk ajánlatot Belváros-Lipótváros polgárainak, hogy a következő 5 évben melyikünk vezesse a kerületet csapatával.

Önt a Fidesz-KDNP támogatja, engem független jelöltként az ellenzéki pártok nagy része, a Momentum, a Demokratikus Koalíció, a Mindenki Magyarországa, a Párbeszéd, a Nép Pártján, az MSZP, és az LMP.

Meggyőződésem, hogy a jelöltek közötti vita a demokratikus választás elengedhetetlen része, egy olyan fontos aktus, amivel megtiszteljük az itt élőket, és segítjük őket abban, hogy megalapozott döntést hozzanak a választás során.

Ezért kérem, egyeztessünk egy Önnek is megfelelő időpontot és helyszínt, és ütköztessük álláspontjainkat egy demokratikus vita keretén belül.

Várom szíves válaszát!

Üdvözlettel,
Juhász Péter polgármesterjelölt”

(Juhász Péter/Facebook/Nyugati Fény)

Valódi Hírek