Súlyos botrány érik a miniszterelnök fia körül: Aggasztó dolgok derültek ki Orbán Gáspár tevékenységéről

Orbán fia kiemelt területeken vette át az irányítást.

Nem csak a kegyelmi botránnyal kapcsolatban hallgat Orbán Viktor. A kormányfő úgy gondolhatja, amiről nem beszél, az nem is létezik. A fiát érintő sajtóhírekkel kapcsolatban is inkább a mély hallgatás mellett döntött, bízva abban a reményben, hogy majd nem tör ki a botrány Orbán Gáspár zűrös ügyei miatt.

Kapcsolódó: Hatalmasra duzzadt a botrány: Egyre súlyosabb részletek érkeznek Orbán Gáspár csádi küldetéséről

Orbán Gáspárnak saját irodája lett a Karmelitában

A miniszterelnök ugyanis a mai napig nem adott választ azokra a kérdésekre (sem), amelyek Orbán Gáspár Karmelitában lévő irodájára vonatkoznak. Úgy tudni, Orbán fia hivatalos megbízás nélkül, a Karmelitában lévő irodájából, saját stábjával irányít bizonyos munkákat és projekteket, amelyekkel kapcsolatban felhívták a figyelmet a jogi aggályokra és

a nemzetbiztonsági kockázatokra is (!).

A honvédelmi miniszter elszólta magát, dagad a botrány Orbán fia körül

Elsőként a VSquare nevű nemzetközi oknyomozó csapat hívta fel rá a figyelmet, hogy Orbán Gáspár nem csak a súlyos kockázatokat rejtő csádi magyar katonai misszió létrehozásában játszott kiemelt szerepet. Orbán trónörököse megpróbálta eltitkolni a dolgokat, de Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter az Indexnek adott korábbi interjújában elkotyogta Orbán Gáspár katonai szerepvállalását, amelyet a nyilvánosság értetlenül fogadott.

A friss információk alapján arra lehet következtetni, hogy

még egy ennél is nagyobb botrány kezd körvonalazódni Orbán Viktor fia körül,

amely rendkívül súlyos aggályokat is felvethet – hívta fel a figyelmet beszámolójában a hírklikk.hu.

Orbán fia a Karmelitából vezényel

Mint írták, Orbán Gáspár bármilyen hivatalos megbízás nélkül irodát kapott a Karmelitában, több mint féltucatra rúgó stábbal vesz részt egy olyan nemzetbiztonsági testület létrehozásában, megszervezésében és személyi állományának kiválasztásában, amely leginkább az amerikai elnök Nemzetbiztonsági Tanácsára hasonlít.

Jelezték, Orbán fia már a csádi katonai missziót is onnan irányította. Úgy tudni, a teljesen titokban tartott „munka” részeként az idősebb Orbán nemrég kinevezett egy nemzetbiztonsági főtanácsadót is a fia mellé, hogy ezzel segítse Gáspárt. Orbán fia jelenleg a külpolitikával és a kínosabb diplomáciai ügyekkel foglalkozó területet szervezi meg, de vannak tervei a kereskedelemre vonatkozóan is.

A magyarországi minisztériumok, valamint a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda cáfolták, hogy alkalmaznák Orbán Gáspárt – ezt egyébként cikkében a VSquare sem állította. A hivatalos magyar kormányzati közlések szerint

csak azért van bejárása Orbán Gáspárnak az apja irodájába, mert családtag (!).

Kapcsolódó: Felbukkant egy roppant kínos fotó a katonai tárgyaláson feszítő Orbán Gáspárról

A kormányzat hallgat az ügyben

A Hírklikk kérdésekkel fordult Orbán Viktor stábja felé is, azonban Havasi BertalanOrbán sajtófőnöke – nem adott semmilyen tájékoztatást az írásban feltett kérdésekre.

A lap az alábbi kérdéseket tette fel Orbánéknak az ügyben:

  • „Van-e Orbán Gáspárnak saját irodája, saját stábbal a Karmelitában?
  • Igaz-e, hogy már innen szervezte a csádi katonai missziót?
  • Igaz-e, hogy tevékeny szerepet játszik a kormányfő nemzetbiztonsági főtanácsadója irodájának felállításában is?
  • Van-e hivatalos megbízása arra, hogy hogy felállítsa, szervezze, és kiválassza a nemzetbiztonsági tanácsként megálmodott testület személyi állományát?
  • Ha minderre nincs hivatalos megbízása, milyen jogon és alapon jár el a miniszterelnök fia ilyen, nemzetbiztonságot érintő ügyekben?
  • Ha van megbízása, akkor milyen jellegű ez a megbízás, s mivel jár?”

Kapcsolódó: Titkolja a kormány, hogy Orbán Gáspár mellett kik tanultak több millió forintért a brit elitakadémián

Megjegyezték, a botrányos ügy már sokaknál kiverte a biztosítékot: Orbán Gáspárnak ugyanis nincsen semmiféle előképzettsége ilyen jellegű feladatok elvégzésére. Hivatalosan is csak a Magyar Honvédség századosa.

Orbán Gáspár intézményeket épít és parancsokat osztogat

„Ha a miniszterelnök a saját fiát bízza meg bizonyos kényes feladatokkal rendkívüli helyzetekben, azt el tudnám fogadni, de hagyni, hogy intézményt építsen és parancsokat adjon az embereknek,

minden formális beosztás vagy felhatalmazás nélkül, az teljesen abnormális”

– írták a VSquare korábbi cikkében.

Súlyos nemzetbiztonsági kockázatokról beszélnek

Hangsúlyozták: amennyiben a VSquare értesülései valósak – márpedig azok szoktak lenni –, akkor az

rendkívül komoly nemzetbiztonsági kockázatokat is felvet.

Ezentúl érdekes az ügy erkölcsi vetülete is, amelyre Herényi Károly hívta fel a figyelmet.

„Az Orbán-kormány számára nem léteznek etikai korlátok. Ékesen bizonyítja, hogy a családbarát kormány feje nemcsak a vejéről, a lányáról és az apjáról gondoskodik, hanem a fiáról is”

– fogalmazott a volt MDF-es politikus, aki a viccet félretéve megjegyezte: „a diktátor legnagyobb csapdája, amikor a bizalomvesztés akkora méreteket ölt a környezetében, hogy már csak a közvetlen rokonságában mer megbízni. És ne feledjük!

Már Mussolini sem járt jól azzal, hogy a családtagjait beemelte a politikai bizalom legbelső köreibe”.

Herényi itt alighanem arra céloz, hogy az olasz fasiszta diktátornak a veje, Galeazzo Ciano volt a külügyminisztere és egyik legfontosabb bizalmasa. A második világháború végén, 1944-ben ugyanakkor mégis ő szervezett puccsot Mussolini ellen, ami miatt végül kivégeztette őt az apósa.

Kapcsolódó:

Hatalmasra duzzadt a botrány: Egyre súlyosabb részletek érkeznek Orbán Gáspár csádi küldetéséről

Felbukkant egy roppant kínos fotó a katonai tárgyaláson feszítő Orbán Gáspárról

A Honvédelmi Minisztérium is reagált arra, hogy Orbán fiát a brit katonai elitakadémián képezték ki

Valódi Hírek