Váratlan fordulat történt a Nemzeti Színházban maradandó sérülést szerzett Horváth Lajos Ottó ügyében

A maradandó fogyatékosságot szenvedett Horváth Lajos Ottó és ügyvédje elmentek a falig.

A hónapok óta tartó, zárt ajtók mögött folytatott tárgyalások eredményeképpen a pártállami Nemzeti Színház megállapodott a tavaly ősszel súlyosan megsérült művészekkel, Szász Júliával és Horváth Lajos Ottóval. A két színész a Rómeó és Júlia című előadása közben egy három méter magas, veszélyes díszletelemről zuhantak a mélybe.

A most kötött, peren kívüli megállapodásról a Nemzeti és Horváth Lajos Ottó közös sajtóközleményt adtak ki:

„A Nemzeti Színház Nonprofit Zrt. és Horváth Lajos Ottó 2024. október 18-án megállapodást kötött egymással, amiben a 2023. november 10-én a Rómeó és Júlia című előadás során sajnálatos módon

bekövetkezett munkabalesettel összefüggésben közöttük felmerült minden nyitott kérdést és igényt peren kívül, békés úton, véglegesen, teljeskörűen és valamennyi érintettre nézve

kötelező érvénnyel rendezték.”

Korábban azonos szövegű közleményt adtak ki Szász Júliával is, csak a nevet és a dátumot változtatták meg.

Vidnyánszky őrjöng: Így tombol a Nemzeti Színház ura, miután kitálalt a balesetben megsérült színész

Horváth Lajos Ottó és Szász Júlia ügye felkavarta a közvéleményt

A tavaly november 10-i balesetben a két művész olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy azonnal kórházba kellett szállítani őket, ahol műtéteken estek át. Azóta mindketten távoztak a Nemzeti Színház társulatából. Állapotuk csaknem egy év alatt javult olyan szintre, hogy most már színpadra tudnak állni.

Borbély Zoltán, Horváth Lajos Ottó ügyvédje a Blikknek nyilatkozott:

„Fontosnak tartom, hogy a baleset egyéves évfordulója előtt megszületett a megegyezés. Egy bírósági eljárás három-négy-öt év, amely alatt a felek olyan sebeket szerezhetnek, amelyek talán még jobban mélyítik a már megszerzetteket. Ezért is fontos, hogy egy ilyen hosszú és érzelemmel is tarkított folyamatban megegyezés szülessen.”

Mindent megtettek, amit lehetett, de szerinte egy korrekt megállapodás minden jogi háborúnál jobb.

„A jogi részben a Nemzeti Színház jogi és gazdasági felelősei, dr. Hajbuk Ildikó jogtanácsos és Komlós Éva gazdasági igazgató nagyon jó és korrekt partnereink voltak, kollégámmal és barátommal, Szatmári-Margitai Gergellyel kiválóan együtt tudtunk működni velük.

Amit jogilag ebből ki lehetett hozni, meg lehetett tenni, azt megtettük,

mindegyik fél tisztességesen elment a falig és egy mindenki számára elfogadható egyezség született. Azt azonban nem tudom, hogy valaha az életben az emberi, művészi kapcsolat helyreáll-e, de ez az egyezség megalapozza azt, hogy az életben egyszer ez akár meg is történhessen”

– fejtette ki a jogász, aki úgy véli, hogy a megegyezés egy fájdalmas korszak végét jelenti ügyfelének, aki így végre az új kezdetre tud fókuszálni.

Dr. Borbély Zoltán bízik benne, hogy Horváth Lajos Ottó egyre jobban lesz.

„Nagyon súlyosan megsérült, maradandó fogyatékossága lett,

ám az ő hihetetlen akaraterejével nagyon sok színpadi sikere lesz még.”

Reméli, hogy az ügy lezárultával a Nemzeti Színház is azzal fog mand végre foglalkozni, ami az alaptevékenysége lenne, azaz a művészettel. Az ügyvéd szerint az a lényeg, hogy a színészeknek nem kell pereskedéssel foglalkoznia.

(fotó: Police Hungary/YouTube)

Kapcsolódó:

Botrány: Pofátlan indoklással rúgta ki Udvaros Dorottyát a Nemzetiből Vidnyánszky

Lehullt a lepel Vidnyánszky hazugságairól: Szász Júlia keményen kiosztotta a Nemzeti Színház ámokfutó direktorát

Valódi Hírek