Vidnyánszky őrjöng: Így tombol a Nemzeti Színház ura, miután kitálalt a balesetben megsérült színész

Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház direktora ideges. Már a második közleményt adatta ki szerdán.

Horváth Lajos Ottó szerdán borított a Nemzeti Színházban történt balesetről

Mint megírtuk, Horváth Lajos Ottó szerdai Facebook-bejegyzésében tisztázta Vidnyánszky Attila rágalmait. A Nemzeti Színház Rómeó és Júlia című előadásán súlyosan megsérült színész részletesen kifejtette álláspontját az intézmény direktorának nemtelen hazugságairól.

Horváth Lajos Ottó bejegyzésében kiemelte:

nem először és nem egyszer teljesen fals és valótlan adatok jelentek meg a Nemzeti Színház igazgatójától

azon összegekről, amelyeket a baleset miatt állítólagosan kaptak. Mint írta, kényszerhelyzetbe került, így el kell mondania, hogy az egyértelműen maradandó fogyatékossággal járó balesete okán milyen összegeket kapott és legfőképpen kitől.

Kapcsolódó: Aggódhat Vidnyánszky: Borított a Nemzeti Színházban súlyosan megsérült színész

Vidnyánszky Attila társulata közleményt adott ki; így látja a Nemzeti Színház a balesetet

Miután – Szász Júliát követően – Horváth Lajos Ottó is tételesen cáfolta Vidnyánszky állításait, a színház szerda délután újabb közleményt adott ki „Érdemi párbeszéd helyett nyilatkozatháború” címmel. A szerdai napon már ez volt a színház második kiadott közleménye az ügyben.

„Az elmúlt hónapok történései megrázták a Nemzeti Színház társulatát. Nem pusztán a baleset ténye jelentett traumát, hanem a balesetet szenvedett volt kollégák részéről tapasztalt elhatárolódás a színház vezetésétől és közösségétől, illetve a kommunikációra való hajlandóság teljes hiánya.

Sajnálatos módon nem a színházi világ csodáitól, a közös alkotások sikereitől hangos a sajtó, hanem a nyilvánosság előtt zajló üzenetekben megfogalmazott

fals és a legtöbb esetben nem helytálló információktól

– fogalmaztak közleményükben.

Kínosan magyarázkodik az intézmény

A Nemzeti Színház hónapokig igyekezett kerülni a nyilvános felületeken történő kommunikációt, azonban jelen helyzetben már kénytelen e csatornákon is reagálni a történtekre.

Ugyanakkor a színház vezetése továbbra is reménykedik az elmúlt hónapok negatív történéseinek mielőbbi, mindenki számára megnyugtató módon történő lezárásában és teljes figyelmével az alkotó, művészeti értékek teremtésére irányuló munkára koncentrálni”

– írták még.

Mit művelt Vidnyánszky az ATV-ben?

A Vidnyánszky vezette intézmény első szerdai közleményében felsorolták a Horváth Lajos Ottó által kapott pénzeket és gyorssegélyeket. Megjegyezték, hogy a peren kívüli egyezséghez „elvárják” (sic!), hogy a színész írja alá, hogy a balesetért „nem kizárólag a színház tehető felelőssé, hanem abban ő maga is szerepet játszhatott”.

Az üggyel kapcsolatban Vidnyánszky Attila hétfő este beszélt az ATV-nek. A direktor felháborító stílusban és tartalmilag abszurd módon fogalmazott.

„Akik ezt szervezik,

azok el szeretnék pusztítani ezt az intézményt.

Ugyanazok az erők, akik ’65-ben felrobbantották. Ugyanazoknak az erőknek van jogfolytonossága, ugyanaz a gondolat. 11 éve mást se csinálnak, csak nagyítóval néznek bennünket és keresik a fogást rajtunk. A kártérítési ügy nem mérgesedett volna ennyire,

ha nem lennének erők, amelyek abban érdekeltek, hogy minket meghurcoljanak, pellengérre állítsanak”

– állította.

Kapcsolódó:

Aggódhat Vidnyánszky: Borított a Nemzeti Színházban súlyosan megsérült színész

Valódi Hírek