Repkedtek a milliárdok: Megdöbbentő részletek futottak be Orbánék bedőlni látszó projektjéről (+videó)

Hajdúnánás területére tervezték a beruházást, amely még a láthatáron sincs.

Traktor gurult végig Hajdúnánás egyik kopár területén, ahol mellesleg motorversenypályát épített volna az Orbán-kormány. A projektet még 2020-ban jelentették be, 65 milliárd forintra rúgtak a költségek – emlékeztetett a minap az RTL Híradó.

Megjegyezték, az eredeti tervek szerint tavaly már futamot is rendeztek volna a pályán, amely a felvételek tanúsága alapján a láthatáron sincs. 2022-ben a háborús inflációra hivatkozva állami beruházásstopot hirdetett a kormány.

Kapcsolódó: Palkovics nem fog örülni: A méregdrága építkezését is leállította a kormány a válság miatt

Ugyanakkor addigra már 4 milliárd forintot költöttek a projektre. Az építésért felelős cég, a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. a tavalyi pénzügyi beszámolója szerint veszteségesen működött. Igaz, jobb eredményt értek el, mint 2 évvel korábban – fejtette ki egyik friss cikkében az Átlátszó.

A MotoGP-projekt kapcsán Hadházy Ákos úgy nyilatkozott a híradónak, hogy a kormány pénzszórása visszatetsző, tekintve, hogy súlyos pénzügyi nehézségekkel küzd a magyar gazdaság.

Mellesleg a versenypálya miatt gazdáknak kellett búcsút inteniük a földjeiknek, azokat ugyanis kisajátították. Akad közöttük olyan, aki a saját területéért igen, a béreltekért azonban még nem kapott csereföldeket.

A Debreciner május végén arról írt, hogy a szóban forgó területen az információk szerint ipari park, gokartpálya, vagy akár egy egyetemi központ is létesülhet.

Szólláth Tibor, Hajdúnánás polgármestere a történtek kapcsán úgy nyilatkozott a híradónak, hogy sajnálná, ha a projekt végül nem valósulna meg. Bódi Judit, a település következő vezetője attól tart, hogy esetleg akkumulátorgyár épül az érintett területen. A kormány ezzel összefüggésben közölte, hogy nincs hasonló tervük.

Kapcsolódó: Kiderült: Adófizetők pénzéből kaptak hatalmas fizetést a MotoGP pályát építő cégek vezetői

Kapcsolódó:

Kiderült, miért vették el Palkovics Lászlótól a MotoGP pálya megépítését

Mi történt? Csődöt mondott Orbánék terve, mégsem lesz belőle semmi

Valódi Hírek