Váratlan visszavonuló: Hiába lengették be korábban, mégsem jönnek a vendégmunkások Hajdúnánásra

Nocsak!

Múlt pénteken jelentette be az egyik hajdúnánási alpolgármester, hogy napokon belül már nem lesz üres a helyi munkásszálló. Három nappal később azonban a település vezetője arról posztolt, hogy

mégsem jönnek külföldi dolgozók,

mert a szerződő cég nem teljesített bizonyos feltételeket – derült ki az RTL Híradó szerdai adásából.

Az egymásnak ellentmondó kormányzati bejelentéseket rengetegen kommentelték, a hozzászólók többsége ugyanakkor arról írt, hogy nem örülne a külföldi vendégmunkásoknak a településen.

Mutatjuk Szólláth Tibor polgármester bejegyzését a visszavonulóról:

A munkásszálló mellesleg a belvárosban található, 93 külföldi dolgozónak adott volna otthont. Az információk szerint innen jártak volna a munkások a debreceni BMW-hez dolgozni.

A dolgozók másik fele egy, a főtéren található ingatlanban lakott volna. Bódi Judit önkormányzati képviselő úgy fogalmazott: szerinte a helyieket a szállók központi elhelyezkedése zavarja. A polgármester nekik mellesleg azt mondta,

anyagi vita vezetett a szerződésbontáshoz.

(rtl.hu nyomán)

Kapcsolódó cikk:

https://nyugatifeny.hu/2023/09/30/betelt-a-pohar-hajduszoboszlon-sulyos-dontest-hozott-a-varos-ettol-a-plafonon-lesz-a-kormany

Valódi Hírek