Kiderült, miért vették el Palkovics Lászlótól a MotoGP pálya megépítését

Ezzel is időt spórolnának.

Megírtuk, a kedd esti kormányhatározatban jelent meg, hogy elvették Palkovics László innovációs minisztertől a hajdúnánási MotoGP versenypálya projektjét. A kormány a fejlesztés előkészítésének és megvalósításának kormányzati felelőseként Máger Andreát, a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli minisztert bízta meg.

Azt ugyanakkor a kormányrendelet nem pontosította, hogy miért vonták vissza Palkovics megbizatását, holott az továbbra is a miniszter feladata maradt, hogy szeptember 30-áig készítsen előterjesztést a beruházás üzemeltetésével kapcsolatban, és mutassa be a kormány részére az ezzel járó indokolt költségeket.

Az ATV.hu-val ugyanakkor kormányközeli források azt közölték, Máger kinevezésével is gyorsítani akarnak a porjekt kivitelezésén.

“Csak technikai ok húzódik meg a kormányhatározat mögött, egy féléves uniós brüsszeli, úgynevezett notifikációs eljárás megspórolása”

– közölték.

A kedd este megjelent rendelet szerint a megvalósítás feladatát is elvették a debreceni székhelyű Kelet-Magyarországi Versenypálya Kft.-től, és átadták a BMSK Zrt.-nek, mint Beruházási Ügynökségnek, amely általában a kormányzati magasépítési beruházások megvalósítója.

A kormányközeli források szerint a Má ger Andreához tartozó Ügynökségnek nem kell átesnie EU-s notifikációs eljárásán.

Így az “átszignálással” körülbelül fél évet spórolnak meg a MotoGP pálya építésénél, mert nem kell a Kelet-magyarországi Versenypálya cégnek egy eljárás végét megvárni.

A Kelet-Magyarországi Versenypálya Kft-nek így át kell adnia a projekttel kapcsolatos ügyeket, és el kell számolnia az eddig elköltött pénzzel.

Beszámoltunk róla, hogy év elején a közbeszerzési dokumentációból derült ki, nettó kilencmillió eurót, azaz bruttó 4 milliárd forintot kér a MotoGP jogtulajdonosa, hogy 2023-ban futamot rendezhessenek Magyarországon.

Palkovics tavaly nyáron jelentette be, hogy 65 milliárd forintból felépül az 500 hektáros versenykomplexum Hajdúnánáson, az első versenyt pedig 2023-ra tervezik. Emellett a magyar állam több mint 4 milliárdot fizet a jogtulajdonosnak, a spanyol Dornának

A hajdúnánási ring első terveit már elfogadták, a kivitelezést gyorsíthatja, hogy kiemelten közérdekű beruházássá nyilvánította a kormány a projektet.

Az első hírek szerint a magyar kormány nyolc évre állapodott volna meg a Dornával, a közbeszerzés dokumentációja szerint viszont ez végül 10 szezonra bővült.

A projekt emellett májusban külön miniszteri biztost is kapott Tiba István személyében. Balmazújváros korábbi polgármestere így havi egy millió forintot kapott ezért a munkáért a kétmilliós parlamenti juttatása mellé. Ez ugyanakkor most valószínűleg megszűnik vagy legalábbis módosul, miután nem az őt kinevező miniszter lesz a felelős.

(atv.hu nyomán)

Valódi Hírek