Mi lesz ebből? Elárverezi a magyar termőföldek javát az Orbán-kormány

Elv€ri a termőföldek javát az Orbán-kormány, óriási pénzeket akasztanak le a vidék kivéreztetésével.

20 ezer hektárnyi termőföldet értékesít a „szuverén” Orbán-kormány

Szántókat, réteket, legelőket és vegyes művelési ágú területeket bocsát árverésre az állam hétfőtől,

összesen 20 ezer hektárt

– derült ki a g7.hu friss gyűjtéséből.

A termőföldek között akad 10,5 hektáros budapesti kisbirtok 61,6 milliós kikiáltási áron, de van 116 hektáros csorvási föld is 526 millió forintért.

Pofátlan indoklást adott az Agrárminisztérium

Az Agrárminisztérium közlése szerint

a földárveréssel a kis- és közepes gazdálkodók földhöz jutását akarják „segíteni”.

A portál ugyanakkor emlékeztetett Ángyán József korábbi vidékfejlesztési államtitkár jelentéseire, amelyekből világosan kiderült: 2015-ben és 2016-ban a Földet a gazdáknak! programban sem teljesült a szaktárca által hangoztatott cél. Sokszor földműveléssel nem foglalkozó, ám

jó politikai kapcsolatokkal bíró üzletemberek kaparintották meg a termőföldeket a helyi gazdák elől.

Kapcsolódó: Döntöttek: Elv€rik Orbánék Magyarország termőföldjeit

Kivéreztetik a vidéket is Orbánék

A frissen árverésre bocsátott termőföldek sokszor jelenleg is haszonbérletben vannak. Felhívták rá a figyelmet, hogy egyes földekre 2030-ig, sőt 2037-ig érvényes a bérleti szerződés (!).

A 20 ezer hektárnyi terület rengeteg földet jelent, amelyek nem mellesleg szép profitot is generálnak: a tavalyi hektáronkénti 2,064 millió forintos átlagár alapján

mintegy 41,25 milliárd forintnyi összegről lehet szó.

Kapcsolódó:

Mit műveltek Orbánék? Pillanatok alatt taccsra vágták 150 ezer ember életét

Dagad a botrány: A földjét akarta védeni a debreceni gazda, terrorcselekménnyel való fenyegetés miatt elítélték

Váratlan fordulat: Nagy pácban lehet Orbán Ráhel a titokzatos földügyei miatt

Elképesztő lincshangulat a magyar vidéken: Orbán legfontosabb bázisa fordult a miniszterelnök ellen a kínai szerelemprojekt miatt

Valódi Hírek