Itt a vége Lázár Jánosnak? Úgy tűnik, Orbán Viktor lefokozta csúcsminiszterét

Orbán Viktor furcsa parancsot adott Lázár Jánosnak.

Azonnali cselekvésre utasította Lázárt a miniszterelnök

Lázár János építési és közlekedési miniszternek kell létrehoznia a Barcs–államhatár és Terezino Polje (Trézenföld) államhatár (Horvát Köztársaság) közötti gyorsforgalmi útkapcsolat megépítéséről szóló megállapodást – derült ki a szombat este megjelent Magyar Közlönyből.

Orbán Viktor utasításba adta az építési és közlekedési miniszternek, hogy jelölje ki a tárgyalásokon részt vevő személyeket, és felhívta a tárcavezetőt, illetve Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert, valamint Tuzson Bence igazságügyi minisztert, hogy a megállapodást, annak létrehozása után

haladéktalanul terjesszék a kormány elé.

Az index.hu beszámolójában emlékeztetett: május 2-án helyezték forgalomba az M6-os autópálya Bóly és Lippó közötti szakaszát. Akkor Pántya József helyettes államtitkár azt közölte, hogy a horvát oldalon az autópálya megépítése a jövő év második felének elejére befejeződik. Így kétszer két sávon akár az Adriai-tengerig lehetne utazni.

Kihúzta a gyufát Lázár János?

A napokban beszámoltunk róla, hogy a hódmezővásárhelyi „eredmények” után elkezdték keresni Lázár János utódját a Fideszben. A Promenad24 nevű helyi propagandaportál arról kezdett el cikkezni, hogy Orbánék pártjának sürgősen össze kellene kapnia magát, és úgy tűnik, arra a kérdésre is elkezdték keresni a választ, hogy vajon ki pótolhatná Lázárt.

„A vásárhelyi Fidesz–KDNP-nek össze kell kapnia magát,

és új alapokra kell helyezni a helyi politizálást a későbbi sikerek érdekében”

írta a Promenad24.

A portál neve onnan lehet ismerős, hogy márciusban vált meg a lapban birtokolt tulajdonrészétől Rákay Philip „sztárproducer”, miután a lap munkatársai „hazaáruló”-nak nevezték Navracsics Tibor minisztert, amiért kezet fogott Márki-Zay Péterrel.

Kapcsolódó:

Mi történt? Lázár János egy tollvonással megkeserítette a MÁV dolgozóinak életét

Befellegzett Orbán miniszterének? Elkezdték keresni Lázár János utódját a Fideszben

Kirobbant a MÁV-botrány: Több száz dolgozó követeli a fizetését Lázáréktól

Valódi Hírek