Kirobbant a MÁV-botrány: Több száz dolgozó követeli a fizetését Lázáréktól

Több száz dolgozónak nem fizetett a MÁV: Lázár Jánoshoz fordult a szakszervezet.

Csaknem 600 dolgozó várja hónapok – egyesek évek óta –, hogy a MÁV kifizesse a többletmunka után járó vállalási díjakat – hívta fel a figyelmet a Vasutasok Szakszervezete (VSZ).

Közölték: a kifizetések felgyorsítása érdekében Lázár János építési és közlekedési miniszter közbenjárását kérik.

A MÁV nem fizeti ki a dolgozókat

„A vállalat azoknak a munkáknak a kifizetésével adós, amelyeket különféle projektekben,

munkaidőn kívül, szerződés alapján vállaltak – és el is végeztek – a vasutasok”

írták közleményükben.

Levélben fordult Lázár Jánoshoz a MÁV szakszervezete

Hozzátették: többször is követelték az érintett dolgozók kifizetését, azonban az ígéreteknél többet eddig nem kaptak a közlekedési vállalat vezetőségétől. Jelezték,

ez a bánásmód méltatlan, az ügyben levélben fordultak a miniszterhez.

„Ezek a kollégák maradéktalanul teljesítették a szerződésben foglalt munkát, ezért

jogosan elvárják, hogy határidőre megkapják a szintén szerződésben rögzített ellenértéket”

– írták a levélben, amelyet Meleg János szakszervezeti vezető küldött Lázár Jánosnak.

Kiakadt a szakszervezet

A VSZ elnöke közölte: végtelenül felháborítónak tartja, hogy a fizetés halogatásával a vállalat éppen azokat hozza megalázó helyzetbe, akik

a vasút iránti lojalitásból hajlandóak voltak a vállalat számára fontos és sürgős munkákat a szabadidejükben elvégezni.

A szakszervezet elnöke levelében leszögezte: reméli, Lázár János is fontosnak tartja, hogy az elvégzett munkáért mielőbb – bár már így is eléggé megkésve – jogos pénzükhöz jussanak az érintett vasutasok. Meleg János szerint ugyanis az ilyen bánásmód miatt

egyre többen elveszíthetik a cég iránti lojalitásukat.

„Márpedig hűséges, kitartó és jól dolgozó, nagy szaktudású emberekre soha nem volt annyira szüksége a vasútnak, mint éppen most, amikor a miniszterelnök az ágazat forradalmi modernizációját készíti elő”

– hangsúlyozta a VSZ elnöke.

(vsz.hu nyomán)

Valódi Hírek