Koránt sincs vége: Folytatódik Pintérék kavarása, Budapestnek is be kell állnia a sorba

Budapest is beáll a sorba az orvosi ügyelet tekintetében.

Október 1-től Budapesten is az Országos Mentőszolgálat működteti a háziorvosi és gyermekorvosi ügyeletet. Az erről szóló törvénymódosítást 135 igen, 28 nem szavazattal és 16 tartózkodással hagyták jóvá kedden a parlamentben.

Az állam működését érintő egyes törvények módosításáról szóló javaslat szerint kiterjesztik a kötelező egészségügyi szűrővizsgálatokat. Eddig csak 18 éves korig voltak kötelezőek az egészségügyért felelős miniszter rendeletében előírt szűrővizsgálatok, mostantól a miniszter korhatár nélkül előírhat kötelező szűrővizsgálatokat.

Lehetővé válik továbbá az egészségügyi intézményi vezetők összeférhetetlenség alóli felmentése, ha az ellátási érdekből történik.

Létrejön a Batthyány-Strattmann László Alapítvány, amely támogatást nyújthat a Magyarországon szakmailag elfogadott, de társadalombiztosítási támogatással nem rendelhető gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök árához méltányosságból a biztosított kérelmére.

Az alapítványi formából következően megnyílik a személyi jövedelemadó 1 százaléka felajánlásának, a befizetések utáni adókedvezmény, valamint gazdálkodó szervezetek befizetésének lehetősége is. A módosítás biztosítja, hogy már 2025-ben kedvezményezettje lehessen az 1 százalékos felajánlásnak.

A módosítás tartalmazza továbbá, hogy ha valaki közvetlenül a szülést követően az újszülöttet a kórházban hagyja és 6 hétig nem jelentkezik érte, azt úgy kell tekinteni, mintha inkubátorban hagyná, így a gyermek 6 hét után örökbefogadható.

Az ügyeleti rendszerről

Mint ismert, a kormány döntése alapján tavaly áprilistól folyamatosan alakulnak át a háziorvosi ügyeletek. A módosítások azonban komoly felfordulást okoztak országszerte.

Kapcsolódó: Óriási zűrzavart okozott Pintérék variálása az ország több pontján

A Belügyminisztérium eredeti terve az volt, hogy 2024 elejére Budapest kivételével az egész országban egységes sürgősségi ellátórendszer jön létre.

Április elején futott be a hír, miszerint a nyári időszakra visszaköltözik az orvosi ügyelet Tahitótfalura. Kosztán Magdolna, a tahi orvosi ügyelet támogatóinak vezetője a Népszavának úgy nyilatkozott, hogy Győrfi Pál ismertette a Pest vármegyében februártól működő új alapellátási ügyelet tapasztalatait.

A mentőszolgálat kommunikációs vezetője szerint bár statisztikájuk nem indokolja a térségben az alapellátási ügyeleti pontok bővítését, fejet hajtanak a dunakanyari térség sajátosságai előtt.

(MTI/Nyugati Fény)

Kapcsolódó:

Életveszélyes Pintérék új ügyeleti rendszere: Szlovákiában kellett megmenteni egy cserben hagyott magyar életét (+videó)

Pintérék taccsra tették az egészségügyet: Mutatjuk a leghosszabb várólistákat

Valódi Hírek