Pintérék taccsra tették az egészségügyet: Mutatjuk a leghosszabb várólistákat

Lehetetlen sorra kerülni?

A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) adatai szerint jelenleg 47 ezren várnak tervezett műtétre, hangzott el a Magyar Kórházszövetség konferenciáján. 2023 április végén 40 ezer beteg volt a várólistákon – írta meg az economx.hu.

Egy év alatt is drasztikusan romlott a helyzet

A számokat a Magyar Kórházszövetség konferenciáján Pálosi Mihály, a NEAK főosztályvezetője ismertette.

Pálosi kiemelte: azért fontos a várólisták ügye, mert az egészségügy megítélésében a várólista kérdése az első három legfontosabb téma között szerepel. Az idei költségvetésben 5,2 milliárd forint áll rendelkezésre várólista-csökkentésre – tette hozzá.

Az alábbi három várólista volt a dobogós 2024 májusában:

  • 15,1 ezer beteg vár térdprotézisre;
  • 13,7 ezren várnak szürkehályog-műtétre;
  • 8,7 ezren pedig csípőprotézisre várakoznak.

Először 2019-ben nyúltak hozzá a várólistákhoz, hogy pontos, naprakész és megbízható adataik legyenek. Fontos volt, hogy a kórházak

ne kockás füzetben vezessék a betegek műtéti előjegyzését.

A koronavírus-járvány miatt a csípő-, térdprotézis és a gerincműtéteknél nőttek meg jelentősen a várólisták.

Van, ahol másfél évet kell várni

A főosztályvezető elismerte, hogy a térdprotézisre 1,5 évet kell várni,

a szürkehályog-műtéteknél pedig néhány hónapot. Természetesen a várólisták esetében is vannak területi különbségek az országban.

A szemműtéteknél van, akit két napon belül megműtenek és előfordul 150 napos várakozási idő is.

Elmondta, hogy a pandémia óta

a térdprotézisműtéteknél megduplázódott az átlagos várakozási idő,

csípőprotézisre is sokat kell várni. Ám azt sikernek nevezte, hogy a szürkehályogműtétek esetén ott tartanak, ahol a Covid előtt. Szerinte,

ha a betegek bevállalnák az 50 kilométeres utazást, akkor hamarabb is sorra kerülhetnének.

Sok a panasz a betegek részéről

A betegpanaszokkal kapcsolatban Pálosi megjegyezte, hogy még mindig gondot okoz, hogy a beteg úgy tudja, hogy várólistán van, de mégsem kerül fel. Nagy probléma az is, hogy

a betegeket nem tájékoztatják időben,

hogy a tervezett ellátását átdátumozzák.

A magyar egészségügyben jelentős az orvos- és szakápolóhiány, de anyagi okok miatt is csökkent a műtétek száma. Pálosi úgy látja, hogy sok orvos és ápoló a magánellátást választja az állami egészségügy helyett. Az Európa-rekorder infláció pedig az egekbe vitte az orvosi eszközök árát is.

Van orvos, aki évente kevesebb, mint tíz műtétet végez

A NEAK tíz kórházban végzett felmérése szerint 2023-ban mintegy 972 orvos végzett nagy ízületiprotézis-műtétet. Az orvosok negyede, 250 orvos végezte a műtétek 80 százalékát.

Van olyan orvos, akik évente 1-6 műtétet végzett csupán a NEAK finanszírozott ellátásban.

Kapcsolódó:

Nem hiszed el, mekkora a leghosszabb műtéti várólista: Világrekord dőlt meg Szombathelyen (+videó)

Most már tényleg baj van: Válságtanácskozást hívtak össze a neves budai kórházban

Megindult a lavina Pintérék rombolása miatt: Menekülnek a magyarok az állami egészségügytől

Valódi Hírek