Súlyos balhé: Nekiment Lázár Jánosnak a fideszes polgármester a vasútvonalak bezárása miatt

Levelet írt a miniszternek.

Megírtuk, hogy a MÁV-Start és a Lázár János által vezetett Építési és Közlekedési Minisztérium arról döntött, hogy augusztus 1-jétől tíz vasúti mellékvonalat zárnak be.

A MÁV döntését jármű- és személyzethiánnyal indokolta, és annak ellenére, hogy az érintett mellékvonalakon korábban Bz-motorvonatok közlekedtek, hangsúlyozták: az intézkedés nincs összefüggésben azzal a közelmúltban történt hodászi balesettel, amelynek során több utas súlyosan megsérült.

A MÁV döntése értelmében a Balassagyarmat–Ipolytarnóc vonalat is bezárják.

Az üggyel kapcsolatban péntek reggel – az intézkedés hatályba lépése előtt – Balassagyarmat fideszes polgármestere, Csach Gábor levelet írt Lázár Jánosnak, amelyben azt kéri:

az érintett vasútvonalat semmiféleképpen ne szüntessék meg.

„Információkérés és tiltakozás miatt kérelmet írtam Lázár János miniszternek legalább a határon átmenő, meglévő vasútpályával rendelkező vasútvonalak megtartására és a nemzetközi közlekedés újraindítására”

– írta Facebook-oldalán a polgármester.

„Hosszú távon az ilyen döntések

a Kárpát-medence »vérkeringésének« további csonkulásával járnak”

– jelezte a település kormánypárti polgármestere, aki szerint így az árvízkár következtében elkezdett felújítási munkálatok is teljesen értelmetlenné váltak.

Ez pedig szerinte a MÁV vezetése részéről – fogalmazott –

„nem éppen szakmai következetességre vagy stratégiai gondolkodásra vall”.

A polgármester kiemelte: a minisztérium menetrendjében nyoma sem volt ennek az intézkedésnek, így az érintettek nem is tudtak reagálni rá.

(Gabor Csach/Facebook / 24.hu nyomán)

Kapcsolódó:

Most érkezett: 10 vasútvonalat zár be a MÁV augusztusban

 

Valódi Hírek