A Honvédelmi Minisztérium is reagált arra, hogy Orbán fiát a brit katonai elitakadémián képezték ki

Szerintük mindenkinek adott a lehetőség.

Beszámoltunk róla, hogy Orbán Viktor fia Orbán Gáspár egyike volt annak a három kiválasztottnak, akik 2019 szeptembere után közpénzből tanulhattak azon a brit katonai elitakadémián, a Sandhurst Királyi Katonai Akadémián, amelyen Vilmos és Harry herceg, Winston Churchill vagy a néhai Husszein jordán király és az ország jelenlegi uralkodója, II. Andullah.

Az üggyel kapcsolatban Vádai Ágnes, a DK elnöke csütörtökön jelentette be, hogy kezdeményezi a Honvédelmi és Rendészeti Bizottság összehívását, míg a Fidesz közleményében azt írta, a kormánynak fontos, hogy a magyar katonák jó kiképzést kapjanak itthon és külföldön egyaránt, ezért is küldtek az elmúlt években 163 olyan katonát külföldi kiképzésre, akiknek ilyen jellegű ambícióik vannak.

Nem sokkal később a Honvédelmi Minisztérium is eljuttatott egy közleményt az MTI-hez, amelyben a Fideszhez hasonlóan leszögezik,

„a Magyar Honvédségben mindenki számára nyitva áll a lehetőség arra, hogy különböző tanfolyamokra, képzésekre, kiképzésekre jelentkezzen, itthon és külföldön egyaránt”.

A minisztérium szerint a katonák kiképzése, át- és továbbképzése kiemelten fontos a Magyar Honvédség számára, és része a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Programnak. Majd megismétlik azt, a már a Fidesz-közleményben is olvasható kijelentést, amely szerint az elmúlt években 163 magyar tiszt vett részt különböző kiképzéseken a világ számos országában.

Ezen kiképzéseknek nemcsak az a céljuk, hogy minél több katona számára nyújtsunk lehetőséget, de a NATO szövetségi rendszerében elvárás is.

„Éppen ezért harcászati szintű képzésen, kiképzésen 84 tiszt és mintegy 800 altiszt, hadműveleti szintű képzésen 25, míg stratégiai szintű képzésen 54 tiszt vett részt. A hallgatók számára előírt bemeneti követelményeket minden esetben az intézmények határozzák meg.

A jól kiképzett katona jelenti minden erős, ütőképes, jól működő hadsereg alapját. A nemzetközi képzések nemcsak a magyar haderő számára fontosak, de elengedhetetlenek a NATO szövetséges rendszerén belüli együttműködési képesség biztosításához is”

– írja a Honvédelmi Minisztérium, hozzátéve, visszautasítanak minden, a baloldali képviselőktől érkező vádat, hiszen

természetesen nekik, gyermekeiknek is ugyanolyan lehetőséget biztosít a honvédséghez való jelentkezésre, mint bárki másnak,

és katonaként számukra is nyitva áll a lehetőség – a feltételek teljesítése esetén – külföldi képzések elvégzésére” – idézi a közleményt a 24.hu.

A Telex azt írja, Orbán Gáspár két hónappal az után kezdhette meg a tanulmányait a brit elitakadémián, hogy letette az esküt és hivatásos katonává vált. A koronavírus-járvány miatt Orbán és két másik magyar ösztöndíjas viszont csak 2020. december 11-én fejezte be a kilenc hónapos kiképzését a Sandhurstön.

Ezt onnan lehet tudni, hogy az akadémia minden évben háromszor tart egy ceremóniát a végzettek számára „Sovereign’s Parade” néven. A ceremónia után pedig a Daily Telegraph című napilapban teszik közzé a végzettek nevét. A január 1-i számban, melyben a december 11-i ceremóniáról számolnak be, megjelenik Orbán Gáspár neve is.

(24.hu nyomán)

Valódi Hírek