Árnyékkormány: Vizsgálják ki a kínai rendőrök magyarországi bevetését!

A Szuverenitásvédelmi Hivatalhoz fordulnak az ügyben.

Kínai rendőrök magyarországi bevetéséről kötött megállapodást az Orbán-kormány, amely súlyosan sérti Magyarország szuverenitását – hívta fel a figyelmet csütörtöki közleményében Mustó Géza árnyék-belügyminiszter.

„Ezért most bizonyíthat az ellenzéki pártok, a szabad média és a civilek vegzálására felállított szervezet: a Szuverenitásvédelmi Hivatalhoz fordulunk, hogy

vizsgálja ki, mit keresnek egy idegen ország rendőrei a magyar utcákon”

– húzta alá.

A politikus közölte: az árnyékkormány szerint semmi keresnivalójuk a kínai kommunista diktatúra rendőreinek Magyarországon, mert ez súlyosan sérti a magyar állam függetlenségét, és

komoly nemzetbiztonsági kockázatot hordoz.

Nem csoda, hogy az Orbán-kormány titokban tartja, hogy milyen felhatalmazása, intézkedési jogköre lesz a kínai rendőröknek. Továbbá azt sem tudni, hogy önállóan is eljárhatnak-e a Kínai Népköztársaság rendőrei, illetve meddig tart majd a közös járőrszolgálat – jelezte.

Ha tehát bármit is ér a keleti diktatúrák módszereit másoló Orbán-rendszer Szuverenitásvédelmi Hivatala, akkor az árnyékkormány bejelentésére ki kell vizsgálnia a kínai rendőrök hazai bevetését. Ha nem cselekszenek, azzal csak azt bizonyítják, hogy az Orbán-kormány külföldi diktatúrák segítségével épít belföldi diktatúrát – emelte ki közleményében az az árnyék-belügyminiszter.

Kapcsolódó:

Ebből még balhé lesz: Falrengető közlendője akadt Pintér Sándoréknak

Valódi Hírek