Egészen váratlan húzással rukkolt elő az új kormányszóvivő, de akad itt néhány bökkenő

Vitályos Eszter Győrfi Pállal tartott lakossági fórumot.

Lakossági fórumot tartott Vitályos Eszter, Pilis–Dunakanyar országgyűlési képviselője a minap. Az eseményen Győrfi Pállal, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs vezetőjével tájékoztatta a lakosokat az ügyeleti rendszer miatti átszerveződésekről – részletezte a népszava.hu.

A fórumon azonban nem vehetett részt bárki. Tahitótfalun nagy felháborodást váltott ki az átszervezés, az aláírásgyűjtésbe kezdett civilek közül mindössze négyen regisztrálhattak az eseményre.

Az információk szerint meghívást kapott például Szigetmonostor és Pócsmegyer polgármestere is, ám

Szentendre és Pomáz vezetője nem.

Utóbbi kettő korábban is tiltakozott az új ügyeleti rendszer miatt, sőt, a helyiek panaszait továbbították Takács Péter egészségügyi államtitkárhoz.

Vitályos indoklása szerint a településvezetők azért nem kaptak meghívást, mert

„a tárgyi megbeszélés elsősorban a lakosoknak szól, hiszen az ő véleményüket szeretnénk megismerni, azokra érdemben reagálni, illetve a közösségi médiában terjedő álhíreket és ferdítéseket cáfolni, adatokkal alátámasztani”.

Hozzáfűzte, hogy

„a prezentálásra kerülő adatokat polgármester urak már megismerhették a korábbi egyeztetésünkön”.

A képviselő azt is kifejtette, hogy a fórumra rengetegen jelentkeztek, így a szervezők nem tudtak minden regisztrációt pozitívan elbírálni. Vitályos szerint azonban lesz még alkalma a lakosoknak kérdéseket feltenni (vagy akár kritikával élni – szerk.).

A Népszava is tudósítani akart az eseményről ám a képviselő személyi titkára jelezte,

hogy a fórum nem sajtónyilvános.

Az új ügyeleti rendszerről

Mint ismert, a kormány döntése alapján tavaly áprilistól folyamatosan alakulnak át a háziorvosi ügyeletek, a módosítások azonban országszerte komoly felfordulást okoztak.

Kapcsolódó: Óriási zűrzavart okozott Pintérék variálása az ország több pontján

A Belügyminisztérium eredeti terve az volt, hogy 2024 elejére Budapest kivételével az egész országban egységes sürgősségi ellátórendszer jön létre.

Ehhez képest Fejérben csak idén februárban élesedett az új rendszer, Pest vármegyében pedig januárban váltak aktuálissá az átalakítások – amelyek mellesleg megnehezítik a szülők dolgát, amennyiben a gyermekük ellátásra szorul.

Pest vármegyében az 51-ből mindössze 11 olyan háziorvosi ügyeleti pont maradt, ahová a felnőttek fordulhatnak akár éjjel is.

Kapcsolódó: Tömegével intenek be a háziorvosok, miután ultimátumot kaptak a fejesektől

Vitályos Eszter lesz a kormányszóvivő

Vitályos Eszter érkezik a nemrég leköszönt Szentkirályi Alexandra helyére a kormányszóvivői posztra.

A Kulturális és Innovációs Minisztérium miniszterhelyettese lemond e pozíciójáról, mivel Orbán Viktor felkérte a Kormányzati Kommunikációért Felelős Államtitkárság vezetésére, a kormányszóvivői feladatok ellátására

Vitályos nemrég arról posztolt, hogy kormányszóvivőként is marad Pilis–Dunakanyar országgyűlési képviselője.

Valódi Hírek