Dobrev Klára: Nem fogjuk hagyni, hogy Dunaújváros sorsa közönnyé váljon!

A jobboldali hatalom a tulajdonosok érdekeit nézte a Dunai Vasművel kapcsolatban. Egy baloldali ember mindig a dolgozók, a kiszolgáltatottak oldalára áll.

A Dunaferr mindig is a város szíve volt. Most ez a szív dobban bizonytalanul – és

a kormány hallgat.

Mintha nem értenék, hogy amikor egy ilyen üzem leáll, az nemcsak gépeket némít el, hanem családok százait, jövőképeket, álmokat tesz tönkre – írta pénteken Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke közösségi oldalán.

Családok ezreit tették tönkre a Dunai Vasmű bezárásával

A DK elnöke hangsúlyozta, hogy a gyár leállása nem egyszerűen gazdasági kérdés, hanem minden dunaújvárosi család ügye. A kormánynak lenne teendője az ügyben, mégis hallgat.

Mezei Zsolt és Szabó Zsolt, a DK helyi alpolgármestere és képviselőjelöltje azok, akik nap mint nap küzdenek a városért.

Dobrev Klára arra is felhívta a figyelmet, hogy a Dunai Vasmű esete is élesen felhívja a figyelmet a jobboldali és baloldali politika közötti éles különbségre. Amíg a jobboldali hatalom a tulajdonosok érdekeit nézte,

a baloldal a dolgozók és a kiszolgáltatottak oldalán áll.

Dobrev Klára bejegyzését alább közöljük:

„Amikor legutóbb Dunaújvárosban jártam, olyan emberekkel beszélgettem, akiket most küldtek el a Dunaferrtől. Emberek, akiknek az egész élete a Vasműhöz kötődik. Apjuk, nagyapjuk, testvéreik, barátaik mind-mind ott dolgoztak. Nem egyszerűen a munkájukat veszítették el, az életük egy jelentős részét.

Ezt nem lehet gazdasági elemzésekből, táblázatokból, statisztikákból kiolvasni. Itt emberi sorsokról van szó.
A gyár leállása nem egy egyszerű gazdasági kérdés – ez most minden dunaújvárosi család ügye.

A Dunaferr mindig is a város szíve volt. Most ez a szív dobban bizonytalanul – és a kormány hallgat. Mintha nem értenék, hogy amikor egy ilyen üzem leáll, az nemcsak gépeket némít el, hanem családok százait, jövőképeket, álmokat tesz tönkre.
Azért mentem Dunaújvárosba, hogy meghallgassam őket, hogy érezzék: nincsenek egyedül.

Mezei Zsolt és Szabó Zsolt, a Demokratikus Koalíció helyi alpolgármestere és képviselőjelöltje nap mint nap küzdenek a városért. Az ő családtagjaik is a Dunaferrnél dolgoztak, őket is kirúgták. De ők nem adják fel – és én sem fogom. Nem fogjuk hagyni, hogy Dunaújváros sorsa közönnyé váljon!

A jobboldali hatalom a tulajdonosok érdekeit nézte, pedig nem ez lenne a dolga. Egy baloldali ember mindig a dolgozók, a kiszolgáltatottak oldalára áll. Baloldalinak lenni nem elvont politikai fogalom, hanem hétköznapi erkölcs. Nem tehetünk mást: kiállunk azokért, akiket most cserbenhagynak.

Hogy egy olyan ország legyünk, ahol nem érzik millióan azt, hogy nap mint nap cserbenhagyják őket.”

(Dobrev Klára/ Facebook)

Kapcsolódó:

Dobrev Klára a bezárt Dunai Vasműtől üzent: Nem ismerünk elveszett ügyet, ha emberek sorsa a tét! (+fotók)

Szívszorító videón mutatta be a Dobrev Klára a vasmű bezárása utáni dermesztő helyzetet

Valódi Hírek