Lemondott Balog Zoltán: Szájer József mellé került a fideszes exminiszter

Ugyanannál az alapítványnál volt kurátor Szájer József és Balog Zoltán.

Február 21-én lemondott a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány kuratóriumában betöltött tagságáról Balog Zoltán – értesült a minap az mfor.hu.

Mint ismert, a református püspök Kónya Endre botrányos kegyelmi ügye kapcsán már lemondott a a református zsinati elnökségi posztjáról. Az egyház tagjai ugyanakkor sürgetik, hogy

Balog mondjon le dunamelléki püspöki tisztségéről is.

Kapcsolódó: Fellázadtak a reformátusok, azonnali lemondásra szólították fel a ped0filsegítő exminisztert

Balog Zoltán nem maradhat püspök

„Sokan szívesen kimondanák, amit én megtettem, hogy

Balog Zoltán nem maradhat püspök

(…) Még nem találkoztam olyan református emberrel, aki egyetértene azzal, amit Balog Zoltán tett, és ahogyan ebben a helyzetben viselkedik”

– fogalmazott Tarr Zoltán, az egyház egykori zsinati tanácsosa. Megjegyezte, Balog tette soha nem látott hitelességi válságot okozott a református egyházban.

Szájer József köreibe került Balog

A volt fideszes EP-képviselő szintén a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány kurátora volt – emlékeztetett az mfor.hu.

Mint ismert, 2020 decemberében robbant a botrány, miszerint Szájer József is jelen volt azon az „illegális bulin”, amelyen a kijárási korlátozások megszegése miatt rajtaütött a rendőrség Brüsszelben.

Orbán Viktor egykori EP-képviselője az ereszcsatornán lemászva kísérelte meg a szökést, azonban a rendőrök elfogták, táskájában pedig drogot is találtak.

Kapcsolódó:

Bréking: Soha nem látott videó került elő Szájer József akrobatikus mutatványáról a brüsszeli ereszen (+videó)

Valódi Hírek