Össztűz zúdul Orbánékra: Keményen nekiment az ellenzék Sulyok Tamás államfő-jelöltségének

Nem akarják Orbán újabb emberét államfőnek.

Beszámoltunk arról, hogy Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság jelenlegi elnöke lesz a kormánypártok jelöltje a köztársasági elnöki pozícióra. Ezt Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője jelentette be csütörtökön Balatonalmádiban a Fidesz-KDNP kétnapos frakcióüléséről beszámoló sajtótájékoztatón.

Az ellenzéki pártok is reagáltak a Fidesz jelöltjére.

Demokratikus Koalíció

A DK hivatalos közleményében kiemelte: Sulyok Tamást a Fidesz választotta meg az Alkotmánybíróság élére. A testületet pedig Fidesz-hű alkotmánybírókkal töltötték fel, akik sorozatban hoztak Orbán Viktornak kedves döntéseket.

„Újabb fideszes pártkatona lett Orbán Viktor államfő-jelöltje”

– jegyezték meg.

Így ragaszkodnak ahhoz, hogy a választópolgárok közvetlenül szavazhassanak a köztársasági elnök személyéről.

Párbeszéd – Zöldek

A Párbeszéd – Zöldek Facebook-bejegyzésben reagált.

„Mindegy, hogy ki a köztársasági elnök egy olyan rendszerben, amely nemcsak velejéig romlott és korrupt, hanem kegyelmet ad a ped0fil bűnelkövetőknek. A fideszes kétharmad által kitalált dr. Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság elnökének felterjesztése

szimpla bábjáték, amellyel az Orbán-rezsim csak elfedni akarja a bajt”

– írták.

Az ellenzéki párt Kaltenbach Jenő jogtudóst, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok egykori országgyűlési biztosát, a Párbeszéd egykori alapító tagját javasolta államfőnek.

Jobbik – Konzervatívok

A Jobbik – a Demokratikus Koalícióhoz és a Párbeszédhez hasonlóan – szerint vállalhatatlan, hogy nem közvetlen szavazással kerül kiválasztásra a következő államfő, hanem „ismét Orbán döntött” a személyéről.

Úgy vélik, „nemzeti minimum”, hogy egy a nép által választott köztársasági elnöke legyen az országnak.

„A Jobbik az egyetlen parlamenti párt, amely sok éve következetesen képviseli azt az álláspontot, hogy

a köztársasági elnököt közvetlenül a magyar embereknek kell megválasztaniuk.

Hiszen az csak így képviselhet minden magyar embert, csak így testesítheti meg a nemzet egységét”

– írták.

Momentum

Az ellenzéki párt szintén a közösségi médiában tette közzé véleményét. Mint írták:

„A Momentum nem vesz részt a Fidesz parlamenti cirkuszában,

ahol kiválasztják Orbán Viktor következő golyóstollát.”

Úgy látják, az államfői pozíció és annak személye „kiüresített, és nem szól másról, mint hogy teljesítse Orbán Viktor akaratát”.

MSZP

Az MSZP szerint a nagyobbik kormánypárt „egy látszólag nem a kormánypárthoz kötődő személyt” jelölt köztársasági elnöknek Sulyok személyében. Miközben a Fidesz államfő-jelöltje az Alkotmánybíróság elnökeként eddig is „mindenben kiszolgálta az Orbán-kormányt”.

„Ő felelt azért, hogy nem lehetett népszavazást tartani a Fudan Egyetemről vagy az álláskeresési járadékról. De alkotmánybírósági eljárásban ő volt a felelős a kormány bevándorlással kapcsolatos népszavazásaiért, valamint a 2022-es »gyermekvédelmi«, valójában hom0fób népszavazásokért is. Ő volt az, aki

az akkumulátorgyárakkal kapcsolatos népszavazások megakadályozásáért is felelős”

– sorolták közleményükben.

KAPCSOLÓDÓ:

DK: A Fidesz még egy ped0fília elleni harcról szóló előterjesztésbe is beleírta, hogy közpénzből nyaralnának

Valódi Hírek