DK: A Fidesz még egy ped0fília elleni előterjesztésbe is beleírta, hogy közpénzből nyaralnának

Ez komoly? A Fidesz önmaga javára fordított egy ped0filellenes kezdeményezést.

Kiakadt a DK a Fidesz lépése miatt

„A ped0fília elítélésére előterjesztést adtam be a XVI. kerületi önkormányzat elé, a Fidesz azonban csak úgy volt hajlandó megszavazni, hogy beleírták a közpénzből finanszírozott tanulmányutak szervezésének lehetőségét”

– fogalmazott Nemes Gábor, a Demokratikus Koalíció XVI. kerületi önkormányzati képviselője friss közleményében.

Mint írta, a DK szerint gyomorforgató, hogy a fideszes képviselők még egy ped0fília elítéléséről szóló előterjesztésben is csak a saját luxusukat nézik.

Képesek voltak beleírni a gyermekek védelmével kapcsolatos javaslatok közé

a saját maguk számára szervezett tanulmányutak lehetőségét, majd utána megszavazták maguknak a beadványt

– hangsúlyozta Nemes, hozzátéve: úgy tűnik, jól sikerülhetett a tavalyi nizzai és barcelonai út, hiszen gondoskodtak róla, hogy idén is legyen lehetőségük közpénzből nyaralni menni.

Ebből is látszik, hogy a fideszesek nem fogják megvédeni a gyermekeinket, sőt, inkább tőlük kell féltenünk őket – mutatott rá a DK politikusa.

Kiemelte:

„Gondoskodni fogunk róla, hogy kisöpörjük az orbáni ped0filhálózatot, ezért is megyünk tüntetni február 25-én”.

Demonstráció lesz a fővárosban

Közös tüntetést szervez a DK, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd a közvetlen köztársaságielnök-választásért vasárnapra a parlament elé.

Másnap, február 26-án kezdődik az Országgyűlés tavaszi ülésszaka, amelynek során Novák Katalin lemondásáról is szavazni fognak a képviselők.

A tüntetést szervező pártok szerint

nem szabad hagyni, hogy megint Orbán Viktor döntsön,

és újra egy olyan köztársasági elnököt juttasson az államfői székbe, aki ped0filsegítő bűnözőnek ad elnöki kegyelmet.

Kapcsolódó:

Jön az újabb gigatüntetés: Több mint 50 ezer ember írta alá a DK petícióját a közvetlen köztársaságielnök-választásról

Valódi Hírek