Mit művel a bíróság? Hirtelen megvariálták Schadl György ítéletét

Áprilisra több vádlottat is beidéztek.

Megszületett a friss ítélet Schadl György ügyében

Kedden ismét tárgyalták a Fővárosi Törvényszéken az elmúlt évek legnagyobb magyarországi korrupciós ügyét. A Blikk tudósítása szerint a bíróság keddi végzésében arról is döntött, hogy Schadl György hétfőnként és szerdánként akár több órán át is bevásárolhat. Ezenfelül „szakmai továbbképzésen” is részt vehet, valamint orvosi vizsgálatokra is járhat mostantól.

A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) volt elnöke Völner Pál volt államtitkárral együtt korrupciós bűncselekmények vádlottjaként felel a bíróság előtt, ám Schadl védői

kezdeményezték a jelenlegi bűnügyi felügyeletének részleges feloldását.

A bíróság a részleges feloldás helyett végül módosított bűnügyi felügyeletet rendelt el, azonban kikötötték, hogy bokájára szerelt nyomkövetőt Schadlnek továbbra is viselnie kell. A férfi nem szegheti meg az előírásokat, valamint nem hagyhatja el a vármegye határát sem. Szintén elhagyhatja otthonát a karácsony előtt szabadult harmadrendű vádlott, R. Róbert – írja a Blikk.

Tanúként hallgattak meg egy építési szakembert

Ezúttal a per egy építési szakember tanúkénti meghallgatásával folytatódott, a bíróság Schadl György siófoki nyaralójának bővítésével kapcsolatban tett fel neki kérdéseket. A vád szerint Schadl félmillió forinttal vesztegette meg az egyik kormányhivatal építésügyi ügyintézőjét. Elérte, hogy a szabálytalanul megépített terasz ellenére is megkapja az ingatlan a használatbavételi engedélyt.

„A 2020-ban, állítólagosan 90 millió forintért vásárolt vízparti nyaralót jelentősen átalakította, felújíttatta, és eközben túlépítkezett és

övé lett a part egyik legpazarabb egyedi ingatlana”

– olvasható a vádiratban.

A per áprilisban tovább folytatódik, amikorra több vádlottat is beidéztek meghallgatásra.

Az előzmények

Megírtuk, hogy az ügyészség megállapította, Schadl György a végrehajtói kar elnökeként több mint 900 milliót keresett azzal, hogy több végrehajtó is fizetett neki pozíciójáért. A vád szerint Schadl legalább hat végrehajtó kinevezését előre eltervezte, és igyekezett befolyást gyakorolni az érdekükben; ehhez Völner Pál segítségét kérte.

A volt államtitkárnak 83 millió forintot adott át több részletben a szívességekért cserébe.

Schadl tagadja a vádakat és azt állítja, a neki fizető végrehajtók „csak” korábbi kölcsöneiket fizették ki neki irodáik osztalékából.

Beszámoltunk arról is, hogy börtönből házi őrizetbe került a végrehajtói maffia perének elsőrendű vádlottja. Őt majdnem két éve fogtak el a rendőrök, amikor feleségével diplomata-útlevéllel a kezében Dubajba próbált utazni.

Kapcsolódó:

Nincs vége a botránynak: Végre kiderült, mire folyatta el a korrupcióból származó pénzt Schadl György

Fotókkal: Kiderült, melyik luxusingatlanban tölti házi őrizetét Schadl György

Hatalmas botrány: Az eddigi legsúlyosabb részletek derültek ki a Schadl–Völner-botrányról

Valódi Hírek