Mi lesz ebből? Megtörte a csendet a kirúgásokkal botrányt okozó dél-koreai cég

A Bumchun korábban rengeteg állami támogatást kapott, hogy munkahelyeket teremtsen.

Mint írtuk, a dél-koreai Bumchun korábban több milliárdos állami támogatást kapott, hogy munkahelyeket teremtsen, viszont a cég most mégis úgy döntött, kirúgja a magyar dolgozókat a salgótarjáni üzeméből, a helyükre pedig vietnámi vendégmunkásokat akar felvenni.

Az ügy hatalmas felháborodást váltott ki országszerte – immár harmadik alkalommal hallunk arról, hogy egy magyarországi cég magyar dolgozókat bocsát el EU-n kívülről érkező vendégmunkásokért. Nagy Márton Nemzetgazdasági Minisztériuma szerdán elkezdte vizsgálni a történteket.

A Bumchun Precision Hungary Kft. a minap egy közleményt adott ki, amelyben próbálták megindokolni a kirúgásokat.

Mint írták, 2023 márciusa óta foglalkoztatnak harmadik országból érkezőket minősített kölcsönző cégeken keresztül. A tavaly év végi szabadságok és betegségek miatt azonban létszámhiány lépett fel, így a munkaerő-kölcsönző cégek segítségével kezelték a helyzetet.

Eközben a megrendeléseik száma nem növekedett, így decemberben az átmenetileg bevont létszám csökkentésére kényszerültek. Hozzátették, hogy az elmúlt hetekben kilépő dolgozók közül

valamennyien saját elhatározásból, illetve közös megegyezéssel távoztak.

A bérelt munkatársak közül a koreai vezetés a további feladatok végzésére

a megbízható és jobban teljesítő munkaerőt tartotta meg

– részletezte a cég, megjegyezve, hogy a kiléptetett dolgozók között magyar, vietnámi, kirgiz, valamint ukrán származású alkalmazottak is voltak.

A Bumchun emellett közölte: a salgótarjáni üzemükben a jelenlegi létszám 742 fő, a dolgozók jelentős része magyar származású. Arról is szót ejtettek, hogy a társaságuk újabb beruházásokat tervez a már megvásárolt szomszédos ingatlanon.

(Bumchun Hungary/Facebook/Nyugati Fény)

Kapcsolódó cikk:

Itt vannak a számok: Ennyi közpénzt raktak Orbánék a kínai vállalkozók zsebébe

 

Valódi Hírek