Óriási botrány: Sorra rúgják ki a magyar dolgozókat Orbánék ázsiai vendégmunkásai miatt

Decemberben még cáfolták, hogy bárkit elküldenének.

A dél-koreai Bumchun korábban több milliárdos állami támogatást kapott, hogy munkahelyeket teremtsenek, viszont a cég most mégis úgy döntött, kirúgják a magyar dolgozókat, hogy a helyükre vietnámi vendégmunkásokat vegyenek fel. A 24.hu azt írta, az elbocsátott hazai munkások nehéz helyzetbe kerülnek, mivel az eset Nógrád vármegyében történt, ahol az országban a legmagasabb a munkanélküliségi ráta.

A dél-koreai tulajdonú Bumchun Precision Hungary Kft. salgótarjáni üzeméből mintegy 60 magyar munkavállalót bocsátottak el december óta. A vállalat elektromos autók akkumulátoraihoz gyárt alkatrészeket, tényleges tevékenységet 2020 óta folytatnak Magyarországon.

A kirúgásokra azután került sor, hogy a múlt év végén jelentős számú vietnámi vendégmunkás érkezett a céghez, akiket az elbocsátott magyar dolgozók tanítottak be például a gépkezelői és a gépfeltöltői munkára. A lap információi szerint

az állásukat elvesztő magyar dolgozók helyén jelenleg már az ázsiai vendégmunkások dolgoznak.

Az üggyel kapcsolatban vizsgálódni kezdett Berki Sándor (Párbeszéd–Zöldek), aki felkereste a cég telephelyét, hogy kérdéseket tegyen fel a menedzsment részére. Mint elmondta, hosszabb várakoztatás után sem fogadták, csak egy e-mail címet kapott, ahol érdeklődhet. Közölte, hivatalos megerősítést még egyetlen kérdésével kapcsolatban sem kapott a cégtől sem az érkező vietnámi vendégmunkásokról, sem az elbocsátott magyar dolgozók számáról.

A képviselő azt mondta, az üzem egykori és jelenlegi dolgozói közül sokan megkeresték, és a hírek alapján január elején megint érkezett 30 vietnámi vendégmunkás, miközben

az üzemben belengették az újabb, mintegy ötvenfős létszámleépítést.

A lapnak sikerült elérnie az egyik elbocsátott munkavállalót, aki tavaly június óta gépkezelőként dolgozott az üzemben.

„A vietnámi vendégmunkások 2023 decemberétől érkeztek a gyárba, nekünk kellett betanítani őket az összeszerelő részlegen. Eleinte nem tudtuk, hogy a mi helyünkre jönnek, csak sejtettük, mivel a részlegen ennyi ember munkájára nincs szükség. Ám

decemberben még a menedzsment cáfolta, hogy bárkit elküldenének.

Így arra nem számítottunk, hogy pont január elején küldenek el minket, amikor az üzemleállások miatt nagyon nehéz máshol elhelyezkedni”

– részletezte a dolgozó.

Mint kiderült, amikor a munkaerő-kölcsönző cég közölte a dolgozókkal az elbocsátásokat, konkrét okot nem említettek, csupán azt közölték, hogy „létszámleépítés van”. Azt írták, az üzem sormunkásai négy egybefüggő napot dolgoztak 12 órás műszakban, majd négy pihenőnapot kaptak a munkarend alapján. A dolgozókat még a karácsonykor és szilveszterkor is behívták dolgozni, az információk szerint munkájukra korábban panasz nem érkezett.

Eleinte még úgy volt, hogy minden érintett dolgozónak felkínálták, hogy közös megegyezéssel szüntessék meg a szerződésüket. Volt, aki ezt elfogadta, ugyanakkor a lapnak nyilatkozó dolgozó nem, ezért ő egyoldalú munkáltatói felmondásban részesül.

„Egyelőre azonban a felmondásról semmilyen papírt nem kaptam, azt közölték, hogy az csak a jövő héten fog megérkezni, mert addig tart előkészíteni”

– mondta a dolgozó, megjegyezve, még a szekrényének a kulcsa, a belépőkártyája, sőt még a munkaruhája is nála van, fel sem hívták, hogy adja le ezeket.

„A gépkezelésnél eléggé ott kell lenni fejben, mert sok munkahelyi baleset történik azokkal, akik nem figyelnek.

A vendégmunkások betanítására csak egy hónapot kaptunk, és máris elküldtek minket.

A betanítás úgy történt, hogy ők nemhogy magyarul, de még angolul sem ismerték az alapszavakat sem. Ilyen körülmények között a folyamat nagyon nehéz volt, valójában több hónapot igényelt volna”

– tette hozzá.

A dolgozó arról is beszélt, hogy sem a Bumchun, sem a munkaerő-közvetítő cég nem kínált fel számukra lehetőséget az elhelyezkedésre.

„A legnagyobb baj, hogy nincs nagyon hová jelentkezniük azoknak, akiket most lecserélnek. A kölcsönzött dolgozók Salgótarján környékiek, nem az ország távoli pontjaiból érkeznek. A városban és általában a megyében nagyon nehéz munkahelyet találni, különösen olyat, ami megfelelő fizetést kínál. Jelenleg az építőiparban is leállások vannak, így sokan nem tudják, mihez kezdjenek magukkal”

– közölte.

Berki Sándor jelezte, nem érti, hogy mi indokolja azt, hogy Északkelet-Magyarországra, főleg Nógrádba miért hoznak be vendégmunkásokat. Szerinte a salgótarjáni dolgozóknak már csak azért is nagy érvágás egy ilyen leépítési hullám, mert a városban működő cégeknél megszokottá vált a külföldiek alkalmazása.

A képviselő hangsúlyozta, a mostani eset

ellentétes lehet a decemberben módosított vendégmunkástörvény előírásaival is,

amelyek szerint:

  • csak annyi vendégmunkás jöhet Magyarországra, ahány betöltetlen álláshely van,
  • minden egyes munkahely esetében meg kell vizsgálni, akad-e magyar, akivel be lehet tölteni,
  • és vendégmunkást csak akkor lehet szerződtetni, ha magyar munkavállaló nem jelentkezik az adott állásra.

„A salgótarjáni Bumchunban történt események miatt elkezdtem átnézni az ide vonatkozó törvényeket. Miért is?
Mert az elmúlt időszakban nagy mértékű munkaerőcsere történt, amelynek a magyar munkavállalók a vesztesei!
Aki ismeri Nógrádot, az tudja hogy indokolatlan és

érthetetlen a külföldi munkavállalók nagy mértékű alkalmazása”

– hívta fel a figyelmet vonatkozó Facebook-bejegyzésében Berki Sándor.

(Berki Sándor/Facebook)

Kapcsolódó:

Árnyékkormány: Be kell tiltani az EU-n kívüli vendégmunkások Magyarországra importálását!

Varga Ferenc két kemény kérdést szegezett a Magyarországot vendégmunkásokkal elárasztó Orbán-kormányhoz

Orbánék elmagyarázták, miért telepíti be a Fidesz-kormány tömegével a vendégmunkásokat Magyarországra

https://nyugatifeny.hu/2023/12/21/dagad-a-botrany-karacsony-elott-rugtak-ki-a-magyar-dolgozokat-orbanek-azsiai-vendegmunkasai-miatt

Valódi Hírek