Messze még a vége: Sorsfordító elhatározásra jutott az EU; ettől a plafonon lesz Orbán

Súlyos üzenetet kapott a miniszterelnök az Európai Bizottságtól.

Az Európai Bizottság készen áll arra, hogy

Magyarország nélkül is támogassa Ukrajnát a jövőben,

amennyiben Orbán Viktor nem bólint rá a Volodimir Zelenszkijéknek szánt segélyre – fogalmazott a minap Ursula von der Leyen bizottsági elnök az Euronewsnak.

Mint ismert, a magyar miniszterelnök a decemberi uniós csúcstalálkozón vétózott az ügyben.

Bár a kormány rendszeresen azt hangoztatja, hogy nem alkudozik a kérdésben, Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója nemrég közölte, hogy a befagyasztott uniós forrásokért zöld utat adnának a szomszédos országnak szánt támogatásnak.

Eközben komoly ellenállás érik Orbán ellen a közösségben: Petri Sarvamaa finn kereszténydemokrata EP-képviselő aláírásgyűjtésbe kezdett, mert szeretné elérni, hogy

az uniós kormányok vonják meg Magyarországtól a szavazati jogot a döntéshozó Európai Tanácsban.

Ursula von der Leyen közölte: szeretné, hogy Magyarország támogatásával szülessen döntés, szerinte ugyanis fontos, hogy mind a 27 tagállam részese legyen ennek, Ukrajna pedig megkapja az 50 milliárd eurós támogatást.

Hozzátette, készülnek a februári uniós csúcstalálkozóra, fontos lenne, hogy a tagállamok között egyetértés legyen, de felkészülnek arra is, hogy 26 tagállammal szülessen egyezség.

Kapcsolód cikkek:

Durvul a balhé: Orbán legfőbb régi szövetségese teljes erővel rongyolt bele a magyar miniszterelnökbe

https://nyugatifeny.hu/2024/01/12/120-ep-kepviselo-kezdemenyezte-a-magyar-kormany-szavazati-joganak-felfuggeszteset

Valódi Hírek