Pintérék megalázó órabért kínáltak a háziorvosoknak: Budapest mellett 42 ezer ember marad emiatt ügyelet nélkül

Volt olyan orvos, aki inkább elhagyta az országot.

Azoknak a pomáziaknak, akik délután 4 után vinnék orvoshoz a gyermeküket, február elsejétől 40 kilométert kell majd utazniuk.

A budapesti agglomerációba tartozó, szűk 20 ezres településen ugyanis megszűnik a háziorvosi ügyeleti rendszer.

Amint megírtuk, tavaly áprilistól teljesen átalakították a háziorvosi ügyeleteket. A rendszert eltérő időpontokban vezették be a megyékben, de mindenhol komoly felfordulást okozott a Pintér Sándorék által kikényszerített változás.

Az orvosok részéről hatalmas volt a felháborodás, ami nem véletlen. A minisztérium célja elvileg az volt, hogy 2024 elejére Budapest kivételével az egész országban egységes sürgősségi ellátórendszer működjön, amely – a hatóságok állítása szerint – az eddiginél jobb ellátást biztosít a betegek számára.

A terv – ahogy azt most a Budapest környékén élők is megtapasztalhatják – nem vált be. A pomázi háziorvosi ügyelet 1987 óta működik, azonban nem éli meg a 37. születésnapját, február elsejével – az országos egészségügyi rendszer átalakítása miatt – megszűnik.

A ügyelethez 42 ezer ember tartozik, a város mellett a térség – Pilisborosjenő, Üröm, Budakalász, Csobánka, Pilisszentkereszt – lakosságát is ellátja. A két orvos, akiről a település polgármestere információt tudott adni, különböző okokból száll ki a rendszerből.

Az egyikük Németországba költözik, a másikuk magánügyeletet nyit Pomázon.

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) Háziorvosi Csoportjának vezetője szerint sokkal kevesebb háziorvos vállalta az új ügyeleti rendszert, mint amire az államtitkárság számított.

Dr. Keczéry Attila az atv.hu-nak úgy fogalmazott:

„A legtöbben úgy érzik, hogy nem felkészültek a sürgősségi betegellátásra,

amit nagyon sokszor igazolt már az, hogy az Országos Mentőszolgálat irányító csoportja olyan sürgősségi esetekhez is küldött ki háziorvost, amely valójában mentő gépjárművet és mentő egységet igényelt volna”.

A Pintérék által átalakított ügyeleti rendszer másik nehéz eleme, hogy az ügyeletet vállaló háziorvosok mindössze 2600 forintos órabért kapnak, ám azt is hónapokkal később utalják csak át nekik.

Valódi Hírek