Mi a frász folyik itt? Orbán kebelbarátja jól felkavarja a budapesti életet

Komoly változásokra figyelmeztetett a hatóság.

Mint írtuk, Recep Tayyip Erdoğan török elnök december 18-án, hétfőn Budapestre érkezik, hogy még a nap folyamán részt vegyen a Magyar–Török Felső Szintű Stratégiai Együttműködési Tanács ülésén.

Mehmet Fatih Kacır ipari és technológiai miniszter úgy fogalmazott, hogy Erdoğan látogatása az augusztusi, „magas szintű stratégiai ülés” folytatása lesz. A politikus azt is elárulta, hogy a találkozón a nyáron napirendre került kezdeményezések felgyorsítása lesz a középpontban, így

szó esik majd a védelmi ipari együttműködésről is.

A rendőrség közleménye szerint a fővárosban komoly korlátozásokra kell számítani a delegáció miatt. Mint írták, vasárnap reggel 8 órától hétfő éjfélig tilos lesz megállni

  • az Olof Palme sétányon a Hősök tere és a Verona angyalai utca között,
  • az Állatkerti körút mindkét oldalán a Hősök tere és a Gundel Károly út között,
  • az Andrássy út páros oldalán az Oktogon és a Bajcsy-Zsilinszky út között,
  • az Attila út mindkét oldalán a Szarvas tér és a Dózsa György tér között,
  • a Dózsa György téren az Attila út és a Palota út között,
  • a Palota út mindkét oldalán,
  • a Dísz tér teljes területén,
  • a Műegyetem felső rakparton a Petőfi híd felé vezető sáv mindkét oldalán,
  • a Máriássy utca mindkét oldalán,
  • a Hunyadi János út mindkét oldalán a sorompó és a Dísz tér között,
  • valamint a Budavári Palota Oroszlános udvarban a kapu bal oldalán.

A rendőrség továbbá figyelmeztette a közlekedőket, hogy szakaszosan és időszakosan lezárják

  • hétfőn 11 óra 30 perctől 12 óra 40 percig a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér – M4 autóút – M0 autóút – M3 autópálya – Kacsóh Pongrác felüljáró – Kós Károly sétány – Hősök tere útvonalat,
  • hétfőn 12 óra 20 perctől 12 óra 40 percig a Hősök tere – Andrássy út – Bajcsy-Zsilinszky út – Károly körút – Astoria – Kossuth Lajos utca – Szabad sajtó út – Erzsébet híd – Döbrentei tér – Attila út – Dózsa György tér – Palota út – Dísz tér – Szent György utca – Szent György tér útvonalat,
  • hétfőn este 6 órától 40 percen át a Szent György tér – Szent György utca – Dísz tér – Palota út – Dózsa György tér – Krisztina körút – Szent Gellért rakpart – Szent Gellért tér – Műegyetem rakpart – Pázmány Péter sétány – Dombóvári út – Rákóczi híd – Soroksári út – Komor Marcell utca útvonalat,
  • hétfőn este fél 9-től fél 10-ig a Komor Marcell utca – Soroksári út – Máriássy utca – Mester utca – Könyves Kámán körút – Gyáli úti felüljáró – Gyáli út – Nagykőrösi út – M5 autópálya – M0 autóút – M4 autóút – Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér útvonalat.

Emellett közölték, hogy lezárják

  • hétfőn 11 óra 40 perctől egy órán át a Hősök terét körben, az
    Andrássy utat a Bajza utca és a Hősök tere között, valamint a
    Dózsa György utat a Podmaniczky utca és a Városligeti fasor között,
  • hétfőn déltől pedig délután 1 óra 50 percig a Dísz tér teljes területét.

Hozzátették: azon gépjárművek tulajdonosai, akik az érintett területeken megállnak a tilos jelzés ellenére, az elszállított járművekről telefonon érdeklődhetnek.

A török elnök legutóbbi látogatása mellesleg elég rosszul sikerült: a politikus testőrei augusztus 20-án

a földre tepertek és fizikailag is bántalmaztak egy magyar férfit,

aki mindkét kezével bemutatott Erdoğannak.

Kapcsolódó cikk:

Ebből baj lesz: Borított a török diktátor emberei által Budapesten összevert férfi

Tovább dagad a botrány: Így reagált a rendőrség arra, hogy Erdoğan emberei megvertek egy magyar férfit az államalapítás ünnepén

https://nyugatifeny.hu/2023/09/16/varatlan-fordulat-vizsgalatot-rendelt-el-az-ugyeszseg-amiert-erdogan-testorei-megvertek-egy-magyar-ferfit

Valódi Hírek