Tovább dagad a botrány: Így reagált a rendőrség arra, hogy Erdoğan emberei megvertek egy magyar férfit az államalapítás ünnepén

Elképesztő.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) elutasította a feljelentést annak a magyar férfinak az ügyében, akit Recep Tayyip Erdoğan testőrei vertek meg az augusztus 20-i nemzeti ünnepen.

Megírtuk, hogy Bán Tamás családjával sétált a Matild Palace szállodánál, amikor figyelmes lett a török elnökre. A férfi sajátos módon „üzent” Erdoğannak: mindkét kezével bemutatott neki. Ekkora civil ruhások indultak felé, akik jól meg is rángatták, fölre teperték, majd a veséjére és a hátára térdeltek. Bánt a TEK menekítette ki.

Az esettel kapcsolatban korábban Rónai Sándor több kérdést is feltett Szijjártó Péternek. A DK-s EP-képviselő a többi közt arra volt kíváncsi, hogy „az Orbán-kormány „barátainak” mindent szabad, magyarokat verni is?”

Tóth Bertalan, az MSZP elnöke további kérdéseket szegezett Polt Péter legfőbb ügyésznek, aki a képviselő kérdéseit feljelentésként értékelte, majd azt továbbította a BRFK-hoz.

A rendőrség az üggyel kapcsolatban mostanra hozott határozatot. Azt vizsgálták, hogy az esettel kapcsolatban megvalósult-e a garázdaság vétsége, közvádas bűncselekményt ugyanakkor nem vizsgáltak. A dokumentumban az áll:

Erdogan testőrei a veréssel nem sértették meg az általánosan elfogadott társadalmi normákat.

A határozat szerint a Magyarországra látogató török köztársasági elnök testőrei kiemelt személyvédelmi feladatokat láttak el.

„Az erre vonatkozó különleges szabályok alapján a védett személyt ért atrocitás esetén intézkedési kötelezettség keletkezik. Ennek végrehajtására azonnal, adott esetben az intézkedés alá vont állampolgár személyiségi jogainak szükségszerű sérelmével kerülhet sor”

– olvasható a dokumentumban, amely hozzáteszi azt is, hogy a törökök viselkedése nem értékelhető kihívóan közösségellenesként, illetve az általánosan elfogadott társadalmi normákkal és az együttélés szabályaival történő nyílt szembehelyezkedésként.

Íme a rendőrségi határozat:

Tóth erre úgy reagált a Facebookon:

„Egészen elképesztő, hogy Orbán Viktorék következmények nélkül hagyják, hogy külföldi személyek bántalmaznak magyar embereket a véleményük miatt. Ez újabb példája annak, hogy Magyarország nem jogállam, a kormánya idegen érdekeket előbbre helyez, mint az emberek szolgálatát”.

A török elnök embereinek nem ez volt az első botrányos ügyük. A közelmúltban derült ki, hogy egy szlovák politikusnőt is molesztálhattak a szlovák elnök hivatalában.

Kapcsolódó:

https://nyugatifeny.hu/2023/08/21/kitort-botrany-a-torok-diktator-emberei-bantalmaztak-egy-magyar-ferfit-az-allamalapitas-unnepen

Valódi Hírek