Ennyire megborult Orbán Balázs? Bődületes zagyvasággal rukkolt elő a kormányfő jobbkeze Brüsszelben

Van pár bökkenő a mondandójában.

Az EU-s csúcstalálkozón Magyarország Ukrajna uniós csatlakozási tárgyalásaival és pénzügyi támogatásával kapcsolatban is elérte stratégiai céljait, és a nemzeti érdekeit is sikerült megvédenie – jelentette ki Orbán Balázs pénteken Brüsszelben.

Mint írtuk, Orbán Viktor a szomszédos ország EU-s csatlakozási tárgyalásaira rábólintott, ám megvétózta Ukrajna pénzügyi támogatását.

A miniszterelnök politikai igazgatójának mondandója azért is különös, mert állítása szerint Magyarország mindkét ügyben elérte a stratégiai célját, ám a kormány hetek óta azt szajkózta, hogy

semmilyen nyomás vagy zsarolás hatására nem változtat az álláspontján,

nem támogatja a csatlakozási tárgyalások megkezdését.

Orbán Balázs a csúcstalálkozó zárónapján magyar újságíróknak nyilatkozva elmondta: Ukrajna uniós csatlakozásának kérdésében Magyarország egyértelművé tette, hogy nem ért egyet a döntéssel, és azt hibásnak tartja.

„Elvi álláspontunk továbbra is az, hogy Ukrajna nem felkészült az európai uniós csatlakozásra, ezért az arról szóló tárgyalásokat nem érdemes elkezdeni”

– fogalmazott.

Az Ukrajnának szánt 50 milliárd eurós pénzügyi csomag elfogadása pedig – szavai szerint – komoly és azonnali érdeksérelmet jelentett volna Magyarország számára.

„Azt látjuk, hogy egy bukott stratégiát kíván finanszírozni az Európai Unió, és annak semmi értelme nincsen”

– közölte.

Ukrajna pénzügyi támogatásával kapcsolatban Magyarország hiányolja a stratégiai víziót – tette hozzá.

Magyarország kitartott, és így el kellett halasztani a döntést várhatóan a jövő év elejéig – mondta Orbán Balázs, megjegyezve: az Európai Tanács addig azt tűzte ki az uniós bizottság feladatául, hogy

„a magyarok problémáival foglalkozzon”.

Láthatóvá válik majd, hogy azok a források, amelyek járnak Magyarországnak, rendben megérkeznek-e, vagy folytatódik Brüsszel részéről a politikai zsarolás – nyilatkozta a politikus, aki a jelek szerint maga is szívesen él ezzel az eszközzel. Pár napja közölte: a magyar kormány akkor ad zöld utat Ukrajna uniós támogatásának,

ha Magyarország megkapja a befagyasztott brüsszeli pénzeket.

Mindemellett Orbán Balázs pénteken közölte: lehetőség nyílik továbbá annak megvizsgálására, hogy az Európai Bizottság részéről van-e nyitottság a Magyarország számára fontos kérdések megtárgyalására az EU hosszú távú költségvetésének (MFF) módosításával összefüggésben.

„Ha van, akkor folytatni lehet a tárgyalásokat, ha nincs, akkor marad a büdzsé úgy, ahogy van”

– mondta a miniszterelnök politikai igazgatója, hozzáfűzve, hogy

addig Magyarország az egész finanszírozási csomagra nemet mond,

a kormány úgy véli, nem kell módosítani az EU 2027-ig érvényes költségvetését.

(MTI/Nyugati Fény)

Kapcsolódó cikkek:

Alaposan a helyére tették Orbánt: Kínos helyzetbe hozta a kormányfőt a német kancellár

Áll a bál: A belga miniszterelnök kegyetlenül kiosztotta a vétóval fenyegető Orbánt (+videó)

 

Valódi Hírek