Áll a bál: A belga miniszterelnök kegyetlenül kiosztotta a vétóval fenyegető Orbánt (+videó)

Szerinte Orbán jobban tette volna, ha befogja a száját.

Megírtuk, hogy Orbán Viktor távollétében az uniós tagállamok vezetői csütörtökön megszavazták, hogy megkezdődjenek a csatlakozási tárgyalások Ukrajnával és Moldovával. Alexander De Croo belga miniszterelnök a történtekkel kapcsolatban súlyos kritikával illette magyar kollégáját.

„Mindenki tudja, hogy ezek a játékszabályok. Ha egyetértesz a döntéssel, amit 27-en megtettek a teremben, akkor nem kellene utána azt mondanod, hogy neked más a véleményed. Ha részt veszel a döntésben, egyetértesz a döntéssel,

utána csak be kellene fognod a szádat”

– jelentette ki, ugyanakkor hozzátette, nem kellett volna ezt mondania.

A belga miniszterelnök az ülés előtt azt mondta, „nem szabad belemenni abban a bazári logikába, hogy a csatlakozás támogatásáért cserébe a magyar kormány megkaphatná a befagyasztott forrásokat”.

„Ehelyett nagyobb egységet kell felmutatni”

– jegyezte meg.

A belga kormányfő hangsúlyozta: kiemelten fontos politikai üzenetet küldtek Ukrajnának és Moszkvának is, amellyel jelezték, hogy az ukránok mellett állnak. Az Európai Tanács döntései mindig konszenzusosak és kötik az EU összes, 27 tagállamát – emelte ki.

Videó:

(politico.eu / 444.hu nyomán)

Valódi Hírek