Megszólalt Nagy Márton, miután Orbán durván megszégyenítette Varga Mihályt

Furcsán reagált a kinevezésére.

Mint írtuk, átalakultak a kormánykabinetek, a döntés nyomán a Gazdasági Kabinetbe olvadt a korábbi Gazdasági, mellette pedig a Növekedési és Versenyképességi Kabinet.

A történet érdekessége, hogy előbbit Varga Mihály pénzügyminiszter, utóbbit Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter vezette, december 7-től azonban a Gazdaságfejlesztési Minisztérium vezetője van porondon.

Nagy Márton vezeti a kabinetet, miközben Varga Mihály szerepköre szűkült, bár a Pénzügyminisztérium vezetője rövidesen közölte, hogy egy új kormányzati döntéshozó fórum alakul a fegyelmezett költségvetési gazdálkodás biztosítása érdekében. A pénzügyminiszter mindemellett be is olvasott utódjának, miután lefokozták Vargát.

A Gazdaságfejlesztési Minisztérium vezetője a minap arról nyilatkozott az Economxnak, hogy 3 ponton akarnak áttörést elérni jövőre. Nagy Márton megosztotta: reálbér-emelkedésére, a beruházási aktivitásra, valamint a munkaerőpiac felpörgetésére koncentrálnának.

A tárcavezető szerint a koordinálónak a mindenkori gazdasági miniszternek kell lennie, meglátása szerint ő maga nem került magasabb pozícióba. Állítása szerint a hatalmi kérdések helyett inkább a feladatra koncentrálnának, hogy a hazai gazdasági szerkezet alkalmazkodjon a felmerülő kihívásokhoz.

Mint mondta, az ő feladata, hogy megkönnyítse a miniszterelnöki döntéshozatalt,

kinevezésének is ennyi értelme van.

Nagy Márton hétfőn arról nyilatkozott, hogy meglátása szerint

„a hatékony intézkedéseknek és a hazai vállalkozások erőfeszítéseinek köszönhetően már pozitív fordulat zajlik a gazdaságban, így a kilátások is egyre kedvezőbbek”.

Ennek ellenére

a friss KSH-adatok ismét csökkenésről árulkodnak:

2023 októberében az ipari termelés volumene 3,2 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Mint tájékoztattak, a feldolgozóipari alágak többségében visszaesést mértek, miközben az ipari export volumene is csökkent 2022 azonos időszakához képest.

Kapcsolódó cikk:

Mi folyik itt? Itt vannak a kormányzati leszámolás részletei

Máris érik a balhé a kormányban: Varga Mihály beleállt az utódjába

 

Valódi Hírek