Mi a frász folyik itt? Kiderült pár turpisság az iváncsai akkumulátorgyárról

Megdöbbentő részletek láttak napvilágot.

A dél-koreai SK On Hungary Kft. engedélyt kapott Iváncsán egy új üzem létesítésére közvetlenül az akkumulátorgyár mellett – írta a minap az Átlátszó.

Szijjártó Péter még 2021-ben jelentette be, hogy Iváncsára új akkumulátorgyár érkezik. Az üzem területén azonban több furcsaság is történt: az épülő akkumulátorgyárban korábbi értesülések szerint többen rosszul lettek, bár az SK On Hungary közleménye szerint egy dolgozóról volt szó, a tömeges rosszullétet cáfolták.

Később kiderült, hogy a gyárban a munkások rákkeltő anyagokkal is érintkezhettek. Egyes munkavállalók augusztusban arról számoltak be, hogy védőruházat nélkül kellett a nehézfémekkel dolgozniuk, majd ezt követően tapasztaltak rosszullétet. Azt is elárulták, hogy az üzemben nagy hordókban tároltak számukra ismeretlen anyagokat. Az ügyben mellesleg nyomozás is indult.

Mindennek ellenére az iváncsai akkumulátorgyár megkapta a környezethasználati engedélyt még júliusban. Sőt, pár napja felröppent a hír, hogy november 6-án indulna is a termelés, bár az üzemhez vezető utak és a zajvédő falak még nem készültek el.

Az Átlátszó friss információ szerint pedig „európai validációs üzem” nevű létesítményt terveznek a gyár mellé – az új beruházás évente 124 ezer akkucella és modul biztonsági tesztelését tenné lehetővé, de megsemmisítéssel is foglalkoznának.

Mint kiderült,

az üzem építését a hazai hatóságok nem kötötték környezethasználati és katasztrófavédelmi engedélyhez,

pedig az új gyár megépülése további zaj- és légszennyezést eredményezne az iváncsai ipari parkban – mellesleg a már meglévő gyár is zavarja a helyieket. Ráadásul

az így összeadódó környezeti hatásokat sem vizsgálja majd senki.

Az új üzemről azonban eddig kevés információ látott napvilágot, az oknyomozó portál is felhívta a figyelmet arra, hogy csak a kormányhivatal weboldalán lehet ráakadni az engedélyeztetés dokumentumaira.

Fontos részlet, hogy a tervezett üzem nemcsak Magyarországról, hanem egész Európából fogadna bevizsgálásra szánt termékeket.

A történet érdekesség, hogy amíg hazánkban nem foglalkoznak például a katasztrófavédelmi engedélyeztetéssel, addig az SK egy dél-koreai, hasonló, biztonsági tesztelést végző gyára

szinte teljes egészében robbanásállóra lett tervezve.

Egyelőre nincs információ arról, hogy a magyar kormány nyújt-e támogatást az újabb üzemhez.

Kapcsolódó cikkek:

Ebből baj lesz: Máris botránnyal indult az új magyar akkumulátorgyár első üzemnapja (+videó)

https://nyugatifeny.hu/2023/08/03/megdobbento-fordulatot-vett-az-ivancsai-akkumulatorgyar-ugyeben-elrendelt-nyomozas

Valódi Hírek