Hátborzongató részletek derültek ki az iváncsai akkumulátorgyárról: Rákkeltő anyagokkal találkozhattak a dolgozók

Döbbenetes.

A hírek szerint levelet is kaphattak arról az épülő iváncsai akkumulátorgyár dolgozói, hogy rákkeltő anyagokkal találkozhatnak.

Mint ismert, az elmúlt hetekben több munkás is rosszul lett, amiért a levegőbe került egy olyan anyag, amely a dolgozóknál hányást és hasmenést okozott. Az SK On Hungary ekkor közlemény adott ki az ügyben, amelyben cáfolták, hogy tucatnyian lettek rosszul.

A gyárban dolgozó munkások torokfájást, hányingert és fejfájást is észleltek, az Elektróda épületben pedig veszélyes anyagok közelében dolgoztak – mondta az egyik hangja eltorzítását kérő munkás az RTL Híradónak.

A napokban pedig egy „tájékoztató levelet” kaptak minderről, vagyis arról, hogy

rákkeltő anyagokkal találkozhatnak.

A Magyar Vegipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége közölte: kizárólag megfelelő védőöltözetben, védőfelszerelésben lehet ezeket az anyagokat kezelni.

A SK On Hungary korábbi közleményében elismerte, hogy az egyik munkás rosszul lett, viszont cáfolták, hogy több tucat ember lett beteg.

Azt írták, az Elektróda épületbe belépőknek kiegészítő biztonsági oktatást tartanak, illetve megerősítik a biztonsági előírásokat, az irányítást és a felügyeletet.

A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság közölte: nyolc napja tartottak ellenőrzést, de nem találtak az ő hatáskörükben olyan körülményt, amely miatt intézkedni kellett volna. Hozzátették: foglalkozás körében elkövetett, gondatlan veszélyeztetés vétségének gyanúja miatt folytatnak eljárást.

Videó:

Kapcsolódó:

Kitört a balhé: Nyomozás indult az iváncsai akkumulátorgyárban történtek miatt

https://nyugatifeny.hu/2023/06/13/varatlanul-megszolalt-a-ceg-az-ivancsai-akkumulatorgyarban-tortent-kulonos-rosszulletrol

Valódi Hírek