Sokkoló részletek derültek ki Bagdy Emőke fiának meggyilkolásáról

Hat másodperc alatt végzett vele az elkövető.

Megírtuk, hogy október 21-én az egyesült államokbeli Phoenixben meggyilkolták a közismert magyar pszichológus, Bagdy Emőke fiát. Az 53 éves Császár Zsoltot halálra késelte Yaalijah E. Jackson, aki azt vallotta, önvédelemből szúrta meg többször a férfit.

Császár ikertestvére már korábban azt mondta, nem hisz a gyanúsítottnak. Császár-Nagy Noémi szerdán úgy fogalmazott a Blikknek, hogy a tények szerint testvérét a helyszínre csalhatták, hogy megszerezzék a mobilját és az autóját.

„A hatóságok azóta megtalálták és lefoglalták Zsolt autóját is, amit a tettes társai a támadás után elvittek”

– mondta a nő. Bagdy Emőke fia nem is ismerte az elkövető(ke)t, a gyilkosság helyszínén sem járt korábban. A testén talált sérülések alapján esélye sem volt arra, hogy védekezzen. Meglepetésként érhette a támadás. A gyilkos kés pengéje a hasát és a szívét érte.

Mindössze hat másodperc alatt végezett vele a tettes.

Az áldozat ikertestvére információi szerint a rendőrök a gyanúsított több társát is letartóztatták már. A phoenixi hatóság úgy nyilatkozott, hogy nem előre megfontolt emberölés miatt nyomoznak.

Császár-Nagy azonban úgy tudja, a tettestársakkal szemben már elsőfokú gyilkosság miatt vizsgálódnak, amely arra utalhat, hogy szándékos lehetett a bűncselekmény.

Az amerikai jogrendszer sajátosságai miatt akár 3-6 évig is elhúzódhat a bírósági eljárás és az ítélet meghozatala.

Két hét múlva itthon gyászmisén búcsúznak a férfitól.

Kapcsolódó cikk:

https://nyugatifeny.hu/2023/10/25/gusztustalan-amit-bagdy-emoke-fianak-tragikus-halala-utan-tett-a-fidesz-megmondoembere

Valódi Hírek