Mi a fenét művelnek Orbánék? Csúnya vége lesz a legújabb kampányhúzásuknak

Ebből nem jöhetnek ki jól.

A jelek szerint a hajléktalanság lesz a Fidesz egyik fő kampánytémája jövőre az önkormányzati választáson Józsefvárosban – írta csütörtökön a Telex.

A helyi Fidesz és a kerület ügyeivel foglalkozó propagandaoldal ugyanis egy ideje már ízlelgeti a témát, ismételgetik a szlogeneket. Emellett a romlott közbiztonságot és a köztisztaságot is boncolgatják, amióta az ellenzék van hatalmon.

Kubatov Gábor pártigazgató ki akarta venni a részét a kampányból, de egy évekkel korábban készült képet sikerült előkapnia – ezzel akarta bemutatni, hogy a baloldal (értsd: ellenzék) miatt lepték el a főváros utcáit a hajléktalanok. Tehát ezzel sikerült mellélőniük:

kínos helyzetbe hozták magukat.

Az akciójuk azért is lehet érdekes, mert a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösséget pont a kormány hozta lehetetlen helyzetbe. Nyáron a Nemzeti Adó- és Vámhivatal közreműködésével 175 millió forintos elvonással büntették Iványi Gáborékat, akik jelenleg is a működőképességük határát súrolják.

Az Oltalom Karitatív Egyesület vezetője megosztotta: dolgozóiknak is alig tudnak fizetést adni, pedig ők csak az elvégzett munka bérét kérik.

Ennek kapcsán Bősz Anett, a DK főpolgármester-helyettese, valamint Szaniszló Sándor, a DK fővárosi frakcióvezetője a minap közölték: a DK polgármesterei elsőként csatlakoztak ahhoz a közös felhíváshoz, amely szerint a dolgozók októberi munkabérét kerületenként egyszeri 3 millió forinttal támogatják.

Emellett megosztották: a Fővárosi Közgyűlés döntése alapján a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség szociális dolgozóit novembertől átveszi a Fővárosi Önkormányzat.

A helyi Fidesz mellesleg arról is szót ejtett már, hogy a kerület vezetése összejátszik Iványiékkal: szerintük bátorítják a hajléktalanokat, hogy Józsefvárosba költözzenek (sic!), az utánuk járó támogatásból pedig Iványiék gazdagodnak meg – legalábbis

ezt a látszatot igyekszik kelteni a kormánypárt.

Kapcsolódó cikk:

https://nyugatifeny.hu/2023/10/25/dobrev-klara-az-eu-segitseget-kerte-ivanyi-gabor-egyhazanak-megmentesehez 

Valódi Hírek