Nagy a baj Iványi Gáboréknál – kiáltványban kérnek segítséget, miután Orbánék rájuk küldték a NAV-ot

Pedig húszezer embernek segítenek nap mint nap.

„Rendkívüli helyzetben kényszerülök megszólítani minden jószándékú, tisztességes embert”

– írta Iványi Gábor, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vezetője friss közleményében.

Mi is megírtuk augusztus elején, hogy „a magyar kormány a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közreműködésével minden eddiginél nagyobb, 175 millió forintos” elvonással büntette Iványiékat.

Mostanra annyira ellehetetlenítették Orbánék a szervezet működését, hogy az ezer főt számláló munkavállalói közösségüket nem tudják fizetni. Emiatt veszélybe került a mintegy háromezer, mélyszegénységben élő gyermek támogatása, a hajléktalanok segítsége, a kórház és idősotthonaik fenntartása, több ezer nincstelen család támogatása.

Iványi azt írta,

amennyiben Magyarország leggazdagabb egy százalékának minden tagja havi kétezer forinttal

(kb. két kg kenyér ára) támogatná munkánkat, fennakadás nélkül képesek lennénk működni„.

Ha bárki, aki olvassa ezt a kiáltványt bárhol a földön, és úgy érzi, nem taposható el egy az alapvető emberi jogokért és a szegényekért, kiszolgáltatottakért élő közösség, azt kérem, tegye meg, ami tőle telik. Akadályozzuk meg, hogy a lélektelen önkény jusson méltatlan diadalra

– kéri Iványi Gábor.

Az alábbiakban változtatatás nélkül közöljük a kiáltványt:

„Kiáltvány! Aki teheti juttassa el ezt a felhívást, ahová tudja.

Rendkívüli helyzetben kényszerülök megszólítani minden jószándékú, tisztességes embert. Kérem, érezzék át azt, amit a magyar állam hivatalos szervei a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösséggel és segítő intézményeivel művelnek. Tegyen meg ki-ki minden tőle telhetőt annak érdekében, hogy ez a méltatlan helyzet orvoslást nyerjen.

  • Aki teheti juttassa el ezt a felhívást, ahová tudja,
  • aki kész szót emelni a jogsértés és embertelenség ellen, az kérem, tegye ezt bátran és nyíltan, keresse meg országgyűlési képviselőjét, és várja el tőle, hogy emeljen szót értünk.
  • aki abban a helyzetben van, hogy képes támogatást adni, az legyen lehetőségeihez képest nagyvonalú.

Amennyiben Magyarország leggazdagabb egy százalékának minden tagja havi kétezer forinttal (kb. két kg kenyér ára) támogatná munkánkat, fennakadás nélkül képesek lennénk működni.

Ezer munkavállaló dolgozik szociális, oktatási, egészségügyi, családsegítő és lelki szolgálatunkban, amellyel mintegy húszezer embert érünk el. Ezt az államtól átvállalt munkát a rendszerváltás óta, sőt bizonyos fontos részeit már azt megelőzően is végeztük.

A jelenlegi kormány, azzal, hogy alkotmánysértő módon elvette egyházi státuszunkat (s ezt a Magyar Alkotmánybíróság határozata ellenére sem orvosolta) adósságcsapdába kergettek minket.

Több mint tíz éve küzdünk jogainkért, és tartottuk működésben Isten kegyelméből és jószándékú támogatóink segítségével intézményeinket ilyen körülmények között is.

Most azonban határponthoz érkeztünk.

A kormány illetékes minisztere és államtitkárai utasítására a NAV (Nemzeti Adó- és Vámhivatal) az elvégzett munkánk után járó alapnormatívát is drasztikusan csökkentette, majd teljes mértékig elkobozta.

  • Ezer munkavállalónk fizetése tekintetében szándékunk ellenére elakadtunk.
  • Elkezdődött a tanév, mintegy 3000 mélyszegénységből érkező gyereket kell naponta oktatnunk és etetnünk.
  • Több száz hajléktalanunk, szegény kórházunk és idős otthonaink teljes ellátásáról is gondoskodnunk kell.
  • Nincstelenségben élő több ezer család várakozó tekintete szegeződik ránk.

Ha bárki, aki olvassa ezt a kiáltványt bárhol a földön, és úgy érzi, nem taposható el egy az alapvető emberi jogokért és a szegényekért, kiszolgáltatottakért élő közösség, azt kérem, tegye meg, ami tőle telik. Akadályozzuk meg, hogy a lélektelen önkény jusson méltatlan diadalra.

Köszönöm minden együttérző barátunk, testvérünk eddigi támogatását, és azok hűséges kitartását, akik munkatársaink közül ezt megtehették.

Kérem, álljanak mellénk, hogy tovább segíthessünk, hogy elvégezhessük azt a nélkülözhetetlen munkát, ami népünk legszegényebb egy százalékának az életet jelenti.

Budapest, 2023. szeptember 12.

Iványi Gábor”

Valódi Hírek