Villámgyorsan reagált a Corvinus, miután kiderült: kirúgták a befolyásos diáknak ellenálló tanárt

Nincs itt semmi látnivaló.

Ahogy arról kedden beszámoltunk, kirúgták a Budapesti Corvinus Egyetem oktatóját, aki tavasszal nem volt hajlandó kivételezni egy befolyásos családból jövő hallgatójával, majd vizsgálatot kezdeményezett a szabályszegés miatt. Tehát magával az oktatóval számoltak le azért, mert jogkövető magatartást tanúsított.

„A Corvinus egyetem minden esetben a jogszabályok maximális betartására törekszik, világos, valós, okszerű és jogszerű döntéseket hoz”

– ezt válaszolta az intézmény a 444 megkeresésére.

Az egyetem azt írta, hogy „az egyes munkavállalókra vonatkozó foglakoztatási információk a hatályos jogszabályok értelmében személyes adatnak minősülnek”, így csak Ádám Zoltán nevét nem említve válaszoltak. Bizonyos kérdésekre pedig – például hogy a docens elbocsátása összefüggésben van-e a Mol-szállal – nem reagáltak.

Szerintük nem az volt a hiba, hogy kivételeztek egy befolyásos ember fiával,

csak az, hogy azt az extra vizsgalehetőséget, amit kapott, nem adták meg más diákoknak is.

A saját vizsgálatuk egyébként arra jutott, hogy adatvédelmi vétség és GDPR-szempontból

megengedhetetlen,

hogy a vizsgaeredményekről másokkal is beszéljen egy oktató, beleértve ebbe a szülőket is. Valószínűleg ez lehetett a kirúgás indoka.

Az ügy előzménye, hogy februárban Ádám Zoltán oktatóhoz először az egyik hallgatójának édesanyja ment be, hogy engedje gyerekét vizsgázni annak ellenére is, hogy nem teljesítette a vizsgázáshoz szükséges kritériumokat. Miután Ádám jelezte neki: ez szabálysértés lenne, így nem tehet kivételt, a nő azzal fenyegette meg, hogy a férje az alapítványba átszervezett Corvinus kuratóriumának egyik tagja, és be tud avatkozni a fia érdekében.

Az oktató ennek ellenére nem engedte vizsgázni a diákot, aki ezért végül „többiektől fizikailag elkülönítve, egy kifejezetten neki készített vizsgasor alapján tehetett (sikeres) vizsgát”. Ezt persze már más tanárok folytatták le az egyetem vezetésének utasítására.

A Budapesti Corvinus Egyetem volt az első felsőoktatási intézmény, amelyet a kormány alapítványi struktúrába szervezett át, lényegileg privatizálva azt. Az átszervezett egyetem kuratóriumának elnöke Hernádi Zsolt Mol-vezérigazgató lett.

Valódi Hírek